Happy new year! (rakjuk össze a régit)

Hello!

Nos kedves olvasóm, igazából nem akartam olyan hagyományos, összegzős írást készíteni az év utolsó napjainak egyikén, mert az olyan snassz, de nagyon nehéz elkerülni, és esetleg jól is eshet az ember lelkének, ha egy kicsit rendet rak. Egy korábbi bejegyzésemben (vagy talán néhányban még) azt hiszem, hogy már amúgy is említettem, hogy összegzés kell ide. Nem kicsit, nagyon! Hát megmondom én úgy, ahogy van: - nem volt ez egy egyszerű év. Sok szempontból nem volt az, de vegyük csak sorjában. 

Az Ország sorsa itt dől el

Ha az Ország sorsát akarnám elemezni, akkor nem hagyhatnám ki a tavaszi árvizeket, a kormányváltást, az önkormányzati választásokat, az iszapkatasztrófát, a súlyos belvízhelyzetet, azt a sok fagyhalált és most a végeérhetetlen havazást, hogy csak néhány katasztrófát említsek. Aztán ott van az Alkotmánybíróság jogosítványait nyirbáló törvény, a nyugdíjtörvény, a médiatörvény (az Amerikai Egyesült Államok, Európa és Hazánk írástudóinak ellenállása), az üzemanyagár-emelések, az energiaár-emelések, és rövidesen érkezik az EU elnökség fél éve. A svájci frank és az euro szárnyalása (hát persze, hogy a jó öreg Forinttal szemben) és egyebek. Ez így együtt és ebben a sorrendben -valljuk be- nem semmi! 

De ott az egyén sorsa is, jelen esetben persze nyilván az enyém. Idén júniusban befejeztem a pályafutásomat egy olyan munkahelyen, ahol -szerencsére- komoly sikereket értem el, ahol a közösség hasznos tagja lehettem egyéb módokon is, és ahol élvezhettem a vezetőim és közvetlen munkatársaim bizalmát és beosztottaim tiszteletét. Egy olyan pályát hagyva el, melyben a mindennapi létezés -a maga összes nyűgjével, nehézségével és felelősségével együtt is- gyermekkori álom volt. (És az eltelt hat hónap még nem volt elég ahhoz, hogy kiheverjem e munka hiányát!) 

Hajókémény a "tűző nyári napon"

Vendégvárás

Mindazon által a pálya végére kitűzött legújabb cél, hogy az eltelt idő minden percére, így múltamra büszkén, magam mögött csak mosolygó embereket hagyva jöjjek el: - jelentem sikerült és ez megnyugtat (bár csak egy kicsit). Aztán ott van a balatoni nyaralás, melynek teljes időtartama alatt többször megfagytunk a nyár kellős közepén. Súlyosan meg is fáztam és ez nem esett túl jól, ennél akkor csak az eső esett jobban. És ott van a céges búcsúbuli is, mely rendkívül jól sikerült és sokan megtiszteltek a jelenlétükkel. Még a munkahely első számú vezetője is, illendően búcsúztatva kollégájukat (vagyis engem). Ez viszont nagyon jól esett. Időközben befejeztem az első regényemet és a második is félig kész (mer' valahogy mostanában borzasztó kreatív lettem). E könyvek a kiadást várják. (Mert minek is írtam, ha nem szeretném kiadatni őket.) A karácsonyunk pedig -válság ide, válság oda- köszönhetően a család minden tagjának, a lehető legjobban sikerült. A két ünnep között dolgozom, és némi írói szabadsággal: "gőzerővel" készülök a szilveszterre, hogy ahogy engem barátaim és kollégáim, úgy én is illendően búcsúztathassam az óévet. 

Így, ha összegezni szeretném azt a háromszázhatvanöt napot, amit mi mind 2010-nek hívtunk, azt kellene mondanom, hogy nem volt ez egy könnyű, vagy egyszerű év, de -nekem és szűkebb környezetemnek- túlságosan rossz sem. Persze jó magyar szokás szerint nyilván sopánkodhatnék én is reggelig, de nem teszem. Közelítsd hát te is kedves olvasó, a dolgokat, melyek veled történtek idén, a jobbik oldalukról, vagy csak vedd el, e megmaradt néhány napban a rossz dolgok élét amennyire tudod, hogy a következő év első napjai ne csak mindig másoknak legyenek euforikusak. Érezd egy kicsit jól magad te is. Ezen értekezést mivel is lehetne befejezni, minthogy -feledve a régit- kívánjak mindnyájatoknak egy sikeresebb és boldogabb új esztendőt! (Harmincegyedikén bulizz te is, mert megérdemled.)

Boldog-e a karácsony?

Hello!

Nyilván maga az ünnep (lévén egy fogalom) nem az, hiszen nem lehetnek érzései. De bizony vannak érzései mindenkinek, aki keresztény történelmi környezetben nőtt fel függetlenül attól, hogy mondjuk az előző huszonegy évet megelőzően Hazánk, jó negyven éven keresztül egy eleve halálra ítélt eszme, a szocializmus törvényei  szerint létezett. Ám az eszme sem volt elég ahhoz, hogy elnyomja a keresztény vallással átitatott  történelmi hagyományainkat, vagy a II. Világháború előtti majd ezer év beidegződéseit. De úgy vélem, hogy ma (és az elkövetkező néhány napban) az égvilágon semmi értelme vallásról, politikáról, ideológiákról értekezni. Még annak ellenére sem, hogy Olaszország pont ma pokolgépektől szenved, amit az ottani rendőrség szerint ökoterroristák helyeztek el, és robbantottak föl különböző országok római külképviseletein. Mint egy sci-fi, de tényleg. (Egyébként rövidesen ki akarom fejteni a véleményem az ökoterrorizmus értelmetlenségéről is.) 

Olvasom, hogy a nyugat-európai  rendvédelmi szervek fokozott terrorveszélytől tartanak és nem is csodálkozom, hiszen a karácsony se nem muszlim, se nem zsidó ünnep. De nyilván nem Allah igazhitű követőitől kell tartanunk, hiszen a Korán nemhogy támogatja, de egyenes tiltja az öngyilkos merényletet és ezt minden muzulmán tudja. (Bár lehet, hogy a kelet terroristái nem olvasták a Koránt, vagy csak -és valószínűleg ez áll legközelebb az igazsághoz- sajátosan értelmezik saját Szent Könyvüket.)

És itt a furcsa csavar a mai nap gondolatmenetében. Bárhogy is el akartam kanyarodni mindenről, ami beárnyékolja a saját Szent Ünnepünket, a napi események a gondolataimat visszairányították önmagukra. Ahogy neked, kedves olvasó, úgy nekem is tudomásom van a világ nyomoráról. Kezdve a környezetemben élők kisebb-nagyobb lelki, testi, vagy szellemi bajaitól, egészen akár az egész Földet sújtó terrorizmusig. 

De inkább mégis erőt veszek magamon, hogy végre írja arról is, amiről kellene: Nos Igen! A karácsony igen is boldog! Annak kell lennie! De ne érts félre kedves olvasó, nem valami félreértelmezett erőltetettség beszél belőlem. Ez egyszerűen más. Ez az életigenlés! Fontos, hogy szeressenek és, hogy szerethess, lett légyen szó szerelemről, barátságról, rokonaink szeretetéről. Nekem legalább is fontos, nagyon fontos. Néhányan az ismerőseim közül (ahogy mindannyiunkat) valószínűleg nagyon utálnak engem (bár e szent napon -és minden más napon is- bátran kijelenthetem, hogy nem sok okot adtam rá). Viszont jelen ismereteim szerint azok az emberek, akik közel állnak hozzám, bizonyára kedvelnek is, mert igyekszem (egyre inkább) úgy élni a mindennapjaimat, hogy erre méltó legyek. Hogy amikor tényleg el kell majd mennem, akkor magam mögött csak olyan embereket hagyjak, aki mosolyognak, ha az eszükbe jutok és akik büszkék lesznek majd rá, hogy ismertük egymást, hogy ismertek.

Hagyj nyomot magad után! Ez vezérel! Olyan nyomot hagyj, ami egyértelmű, jól olvasható és ami jó érzéseket kelt majd bárkiben, aki e jelek kutatására adja a fejét bármely korban. Igyekszem, hogy ez így történjék nap, mint nap. Ezt megerősítendő, egy idézetet szeretnék beszúrni ide:   "Ne izgulj barátom! Az önfényezés azoknak probléma, akik nem teljesítenek. Te légy büszke arra, amit teszel! Kevés ember képes erre!" - melyet egy barátom nemrégiben írt nekem és a mindennapjaim, a munkáim, a blogom megalkotása és fenntartása, és úgy általában az eddig leélt éveim körüli gondolataimhoz fűzte hozzá. Áldott, békés boldog Karácsonyt hát neked, kedves olvasó és mindenkinek e Földön!

Médiatörvény 2053-ban (Humor. Vagy talán nem is?)

Hello kedves olvasóm!

Az Országgyűlés által 2010. decemberében elfogadott új médiatörvény tető alá hozása előtt, tulajdonképpen néhány másodperccel jött létre az elektronikus hírközlést felügyelő ORTT utódaként a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Ez a szervezet, már nem csak a rádiók és televíziók fölött bábáskodhatott, hanem az összes sajtóterméket górcső alá vehette.  

A törvény és a hatóság szinte egyidejű létrejötte hatalmas hazai és nemzetközi felháborodást okozott. A nemzetközi sajtó erősen kritizálta Orbán Viktor miniszterelnök durva beavatkozását, sőt az akkor parlamenti pártként regnáló, majd később a politika süllyesztőjében nyomtalanul eltűnő LMP a szavazáskor egy, a sajtószabadságot temető transzparens kibontásával tiltakozott a törvény megszavazása ellen, de minden hiába. Egy  diktatúrának (oh mit is  mondok, "demokráciának") nem lehet ellentmondani semmilyen korban. 

Az Elnöki hatalom jelképei

Ilyen előzmények után már az első percekben látni lehetett, hogy a renitens sajtó majd igen sok feladatot ró az erős törvénnyel megtámogatott új hatóságra, ami azonban szitkozódás ide, felzúdulás oda, azonnal tenni kezdte a dolgát. Először a kereskedelmi televízióknak szórt ki (kb.: egy hónap leforgása alatt) néhány százmilliós bírságot, majd a piac további meghatározó szereplői, a kereskedelmi rádiók felé nyújtotta ki csápjait.

Az első körben legtöbbet szenvedő Tv2 persze nem adta be a derekát rögtön. Bíróság előtt kereste az igazát az NMHH-val szemben, ám rendre pereket veszített. Olyannyira, hogy végül két és fél év után a holland tulajdonos úgy döntött, hogy kivonul a magyar piacról, így 2013. július 1-én beszüntette adásait a Tv2, a hozzá kapcsolódó FEM3-al és további tizenöt tematikus digitális csatornával együtt. Tíz és fél évre rá, (elég sokáig bírta) végre az RTL Klub is megadta magát. Úgy 2023-ig kb.: háromszáz milliárd Forintnak megfelelő Eurot fizetett be ez a csatorna olyan "nagy jelentőségű szabályszegések" miatt, mint az addig sokat emlegetett legsúlyosabb esetük. 

Az Új Köztársasági Elnöki Palota 2019

Történt, hogy a csatorna által, 2014. január 1-től kötelezően vetített esti mese jobb alsó sarkába, az egyik figyelmetlen technikus elfelejtette kitenni a hatos karikát, így a valami piroskáról szóló vériszony, félelmetes mesét néhány óvatlan szülő megengedte megnézni, pár hat évnél fiatalabb gyermeke számára.  

Ez a hiba aztán óriási felzúdulást keltett az ekkorra már jól képzett (és rendesen elbutított) nézők körében. Vezércikkek jelentek meg és a Parlament előtt maga -az ekkor már második ciklusát taposó- Orbán Viktor Köztársasági Elnök Úr másfél órás beszédben ostorozta a kereskedelmi csatornát, az elkövetett hiba okán. Az Elnök néha kicsit köhögött, és a hangja időnként elhalkult, de köszönhetően a digitális technika kifinomultságának és az éber adásrendezőnek, ezt szinte senki sem vette észre.  

Beszédében kifejtette, hogy a szintén kötelezően adásban lévő tv-torna szereplőinek lenge öltözéke súlyosan rongálja a magyar fiatalok szexuális morálját, (függetlenül a tornaműsor 21-es karikájától) illetve kitért arra is, hogy az RTL Klub az említett  parlamenti beszédet megelőzően többször sértette meg azon tájékoztatási kötelezettségét, miszerint több alkalommal is ki mert vágni néhány másodpercet a Köztársasági Elnök és a Miniszterelnök (aki ekkor már néhány törvénymódosításnak köszönhetően egy és ugyanaz a személy) egyenként két órás, főműsoridőben adott heti négy beszédéből. Az Elnök szerint mégiscsak demokrácia van, aggályos az egyetlen megmaradt kereskedelmi csatorna ilyen kilengése. Az Elnök a beszéd adásba kerülése után magához rendelte az NMHH vezetőjét és intézkedési javaslatokat tett.  

A beszéd után aztán felgyorsultak az események. A 2023-ban már negyvenezer fősre duzzadt NMHH nyomozói azonnal házkutatást tartottak a csatornánál, majd őrizetbe vették a csatorna vezérigazgatóját, Sebestyén Balázst, a programigazgatót Rákóczi Ferencet, majd harmadnap az éppen szabadságát töltő kreatív igazgatót, Vadon Jánost a Balaton partján fogták el az NMHH kommandósai.  Az Elnök elégedett volt a gyors eredménnyel, ám az NMHH vezetője néhány további személy felelősségének kivizsgálását javasolta még, melyre a jóságos Elnök rábólintott.  

Így történt, hogy egy soha nem látott letartóztatási hullám indult be. A vezérigazgató előzetes letartóztatásának ötvenharmadik napján, a médiahatóság járőrei sikeresen elfogták majd a hatóság Szabadság téri székházába (volt Magyar Televízió) kísérték azt az öt főt (két felnőttet és három gyermekkorú személyt), akik a tv-torna szereplői voltak az RTL Klubon.  
Így esett, hogy az NMHH-nak végül nem kellett újabb és újabb  elsötétítésre ítélni a csatornát, hiszen az alkalmanként százmilliós bírságok és a letartóztatások nyomán, röpke két hónap leforgása alatt elfogytak a kereskedelmi csatorna dolgozói.  A huszonharmadik X-faktor győztese ezért később kénytelen volt a nagy nézettségű műsort azonnal átvevő Duna Televízió által felajánlott három napos, félpanziós (szalonna, kolbász, kisfröccs), mucsajröcsögei utat elfogadni, lóháton. 

2049: - Tizenöt éves börtönbüntetésükből szabadultak a Heti Hetes még életben lévő sztárjai. A hetvennyolc éves Hajós Andrást -természetesen az NMHH előzetes engedélyével- behívták a vezető tv-csatorna, a fidesz.hu/tv szerkesztői, hogy riportot készítsenek vele. Az Elnök majd egy évvel korábban bekövetkezett halála óta más szelek fújdogálnak, ezért az NMHH szorítása is enyhülni látszik. 

2053: -Több mint két éve, a híradók először 21, majd épp tegnaptól 21.5 százaléknyi bűnügyi hírt adhatnak, és csökkent a televíziók és rádiók (na meg a vezető napilapok) szerkesztőségeiben a házkutatások száma is. Heti kettőre. A Hajós riport adásba kerülésének lehetősége még vitatéma az NMHH és az ORFK új vezetője között, de legalább Hajós megkapta a gázsiját:

Öt évet fizettek ki neki előre a Mucsajröcsögei Öregek Otthonában, ahol nap nap után, közel ötven különböző, de többnyire már élelmedett korú X-faktor győztesnek stand up-olhat.

Másfél millió lépés Magyarországon

Hello!

A sorozat atyja: Rockenbauer Pál

Ez a cím bizonyára ismert előtted kedves olvasó. Akinek viszont nem, annak elárulom, ez egy 1979-ben, - az akkori- Magyarországon forgatott, eredetileg természetfilmnek induló, végül (szerintem) egy dokumentumfilmként működő és ható, a teljes vidéki Magyarországot bemutató, és a társadalom teljes keresztmetszetét felvázoló olyan filmmé vált, amelyben egyaránt szerezhetett ismereteket a néző a vidékről (annak földrajzi helyzetéről, történelméről, geológiájáról, néprajzáról) ugyanúgy, mint az ott, 1979-ben élő emberek mindennapjairól. Ma, a Magyar Televízió legtöbbet ismételt dokumentumsorozata, így bizonyosan a fiatalabb generációk előtt sem ismeretlen fogalom e műsor címe, mely még ma is friss, aktuális és hiteles, igazi kultfilm. A neves természetfilmes, ROCKENBAUER PÁL  írta és rendezte, aki sajnos ma már nem lehet közöttünk. Tematikája szerint a forgatócsoport 1979. július 31-én elindulva, hetven egynéhány nap alatt, gyalogosan (lépéseiket egy különleges, egykerekű, kerékpárra hasonlító számlálón számolva, melyre bizonyosan emlékszel még) haladtak az ország kék turista útvonalán, hogy bemutassák az útvonal összes nevezetességét. JUHÁSZ ÁRPÁD geológus szakértőként vett részt a forgatás egyes napjain. Képlékeny előadása nyomán szó szerint tárult elénk az adott terület őskori Magyarországa is. 

A mindig gyalogló stáb

A műsor annyira szemléletes volt -különösen SINKÓ LÁSZLÓ narrátori közreműködésével-, hogy az is megismerhette gyönyörű Hazánk szépséges tájait, falvait, történelmi nevezetességeit és lakóit, aki még sohasem járt csöppnyi országunkban. Miért is írtam le mindezt? 

Egyrészt azért, mert (az egyik kisebb kereskedelmi csatornán) a közeli múltban láttam egy olyan dokumentumfilmet, amely a címben szereplő filmsorozatról szólt! és a fenti műsor, még életben lévő készítőit is megszólította, harminc év távlatából, egy még ennél is fiatalabb műsorvezetővel!   

Másrészt pedig azért, mert magam, a sorozat adásba-kerülésekor úgy kilenc éves lehettem, és mély emlékképek élnek bennem a műsorról. 

Az a bizonyos mérőműszer

Egy nagyon kíváncsi kisfiú csodavárása volt bennem, minden egyes rész vetítése előtt, és valódi katarzissal járt egy-egy rész megtekintése, ugyanis oly sok mindent tudtam meg Hazánkról, amit semmilyen más módon nem sikerült volna megismernem az akkori viszonyok között. Nem volt évi két-három utazás, de még csak internet sem. A földrajz-és történelemórák (bár humán beállítottságú vagyok), nem adták úgy vissza a szükséges ismereteket, mint ez a filmsorozat. Ajánlom hát minden korosztály Hazáját szerető és ismerni akaró tagjának, garantáltan nem lesz a bal alsó sarokban számokat tartalmazó sárga karika. Akár a televízióban nézed meg, akár az internet az elérés útja -pl.: a Google, ahol a címet beírva én például 0.24 másodperc alatt 40.800.- darab találatot értem el-  mindenképpen jó és hasznos időtöltés lehet.  Inkább ezt nézd meg, kedves olvasóm, mint azt a sok szart ami az imént felsorolt csatornákon egyébként ömlik rád, mert az internet és a televízió taníthat is, és mert érdemes!

G. Ákos!

Hello!

Az első tárgyalási nap

Én valahogy soha sem akartam megérteni ezt a hercehurcát a személyiségjogok körül. Érdekes, hogy mostanra például már G. ÁKOS-nak sincs teljes neve. Te biztosan tudod kedves olvasó, hogy kire gondolok, azonban, ha nem jut azonnal az eszedbe, hogy kiről lehet szó, akkor engedd meg, hogy emlékeztesselek. Kettőezer-kilenc novemberében ez fiú lőtte szerte szét a pécsi egyetem különböző szakokon tanuló hallgatóit, laborvezetőjét, egyéb alkalmazottját. Az egyik hallgató ekkor olyan súlyosan sérült (a boncolást végző orvosszakértő véleménye szerint is), hogy rajta már az azonnali orvosi beavatkozás sem tudott volna segíteni, míg további másik három embert súlyos életveszélyes, vagy súlyos állapotban szállítottak kórházba. Ő volt az a jó-szándékú, jóravaló, csendes srác, aki úgy volt a helyi lövészklub tagja, hogy közben kissé volt csak skizofrén, épp enyhén volt depressziós, vagy alig volt idegbeteg. Nem az én feladatom megítélni sem a fiú állapotát, sem tettének súlyát. Mindkettőre ott van a Magyar Köztársaság Bírósága, de véleményem nyilván lehet. 

Őrzők gyűrűjében

Amikor a sajtóból értesültem a fiatal gyógyszerészhallgató tettéről, majd később arról, ahogy az emberölést és a további sértettek megsebesítését végrehajtotta, bennem egy szenvtelen, hidegvérű gyilkos képe rajzolódott ki, aki (a fegyverrel rendelkező, ám egyébként pszichopata ember) hatalmának fitogtatása, felsőbbrendűségének  bizonyítása okán, ám végül is puszta élvezetből ölt és tett testi-lelki rokkanttá több embert. Nem tudom elképzelni, hogy mit élhetett át a helyszínen elhunyt fiatal srác! Az sem fér a fejembe, hogy mit érezhettek a további sértettek, vagy az egyébként még szintén a teremben tartózkodó huszonöt-huszonhét ember. Jómagam majd harminc évig fegyverforgatóként kerestem a kenyerem. A fegyver viselése olyan mindennapi rutin volt, mint könyvelőnek az adóbevallás elkészítése. A fegyver egy olyan eszköz, amellyel csínján kell bánni, mert bármit teszel, a bekövetkező "eredmény" (rossz szó, de a büntetőjogi értelemben vett eredmény sajnos mégiscsak eredmény) végleges, és visszafordíthatatlan, mint a halál. (És legtöbbször a bekövetkező eredmény maga a halál.) 

A vádlott testi épsége mindenek felett

Szóval nehezen hiszem el, hogy G. ÁKOS a most elkezdődött tárgyalássorozat folyamán (ahogy a büntető eljárás során végig) még mindig nem tesz vallomást, a tanúként meghallgatottakat unott arccal méri végig, semmilyen érzelmet nem tanúsít, így megbánást sem! Vagy azt, hogy a tanúk meghallgatása alatt csukott szemmel ül, esetleg jegyzetelget, vagy ne adj Isten: éppen ásítozik! Pedig ezek a tények. Merthogy ez van! A tárgyalásról olvasott összes információ szerint így viselkedik a mi G. ÁKOS-unk! Az a G. ÁKOS, aki gondolkodás nélkül adott le célzott lövéseket teljesen ártatlan emberekre, és közben mindenkinek a szemébe nézett, akire rálőtt, vagy akire ráfogta a fegyverét! Nyilván a tett kiváltotta érzelmekre, leginkább az áldozatainak a félelmére volt kíváncsi, mert tetszett neki, hogy félnek tőle. Most azt állítja, hogy csak a klinikán (az egyetemtől nem messze) döbbent rá -merthogy ő is lövéseket hallott- hogy valami rosszat tehetett, mert volt nála egy fegyver, ezért hívta a rendőrséget. Igen! Volt nála egy fegyver és további negyvenegy darab lőszer, ugye biztos, ami biztos! Micsoda briliáns védekezés! Fantasztikus! És ez az ember most nem rendelkezik beazonosítható névvel és nem járul hozzá, hogy az arcát fotózzák. Talán fél valamitől? Mert, ha igen, akkor mégsem olyan őrült, mint amilyennek szeretné, ha gondolnánk.

Nem járult hozzá a fotózáshoz

Nem vagyok szülője a halott hallgatónak. Szerencsémre és G. ÁKOS szerencséjére egyaránt. Bár nagy, kollégista fiam van, aki tulajdonképpen most lépett arra az útra, amit majd később nagybetűs életnek fog hívni, és ezért már féltem. És a kicsi-fiam  pedig még olyan kicsi, hogy pusztán már ezért féltem. Mert láthatod kedves olvasó, ma már nem kell az ember gyermekének mondjuk Bogotába, vagy Kolumbiába utaznia, hogy baj érje. Elég, ha csak bemegy reggel a suliba! És ma, Magyarországon (de bárhol Európában) ebben ez a félelmetes!

Érdekes párhuzam

Hello!

Mint mindenkinek, úgy nekem is vannak barátaim. Szerencsés esetben az ember -és azt gondolom, hogy ezzel te is így vagy kedves olvasó- a barátait nem a politikai hovatartozása, nézetei, neme, vallása, faja, vagy bőrszíne alapján válogatja, hanem csak úgy. Mondjuk, az emberi értékei szerint. Az én társaságomban vannak gyermekkori cimborák, óvodás, iskolás társak. Volt, vagy jelenkori munkatársak ugyanúgy, mint új keletű (néhány éves) barátságok. A barátaim ismerik a nézeteimet, és úgy általában tudják, hogy  a dolgokról mi is a véleményem.

A vélemény persze formálódik, alakul. Alakítják a kor történései, az események, az ember élettapasztalata. Ehhez képest mostanában (annak ellenére, hogy tudom: a dolgok nem kizárólag feketék, vagy fehérek) úgy gondolom, hogy vannak jó emberek, meg rosszak. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy ez valóban ilyen egyszerű. Persze jónak, vagy rossznak lenni nyilván rendkívül relatív, és azt is tudom, hogy egyes cselekedetek megítélése is bonyolultabb, mint ahogy azt első pillanatban gondolnánk.

A barátaim túlnyomó többsége jobb oldali (mai értelemben vett jobb oldali) beállítottságú, ennek ellenére én például nem gondolom magamról, hogy az volnék. Ritkán okolok másokat a saját nyomoromért, és például soha sem zsidózok. 

Ám valamelyik napon, az egyik barátom egy megdöbbentő fotókat tartalmazó linket küldött nekem. (Mely linket: http://whatreallyhappened.com/IMAGES/GazaHolo/index.html mellékeltem is ebben a bejegyzésben.)

A bal oldali kép biztosan ismerős a töri könyvedből

Bizonyosan rákattintasz majd, de had segítsek. A link olyan fényképfelvételeket állít egymás mellé, melyeken egy-egy ország elnyomó hadserege terrorizálja a megszállt terület civil lakosságát. Egy kép halott zsidó gyermeket ábrázol 1940-ből, míg a mellé helyezett, szinte teljesen azonos beállítással készült fotón halott palesztin gyermeket láthatsz 2009-ből. (És még sok-sok felvétel követi ezeket, hasonló tematikában ábrázolva a múltat és a jelent.)

Érdekes párhuzam! Az ábrázolt események egy jelentős része történelem, maga a régmúlt, míg a képek másik felén az abszolút jelenkor rémségeit láttatja a haditudósító. Nincs és nem is lehet rá magyarázat, hogy emberek egy csoportja, (lásd: a fasiszta Németország náci ideológiát követő fegyveresei, és szándékosan nem katonákat írtam) pusztán vallási alapon megpróbáltak teljesen kiirtani egy másik embercsoportot. Ez egy soha el nem évülő cselekedet volt, rengeteg áldozattal. De kérdem én: mit tesz most, ma, minden nap, az Izraeli Hadsereg? Csak nem ugyanezt? Ha megtekinted a gyengébb idegzetűeknek nem is ajánlható fényképeket, akkor tudni fogod, hogy mire gondolok. Ha nem érzed elég erősnek magad, akkor nem ajánlom, hogy a linkre kattints. De! Ha mégis úgy döntesz, hogy megnézed azt, amiről beszélek, akkor készülj fel, mert olyan sorsokat ábrázoló képekről van szó, melyeken egészen biztosan megdöbbensz majd.

A bevezetőben értekeztem a beállítottságomról,  s arról, hogy sohasem zsidózok. Ezután sem fogok. Említettem, hogy a vélemény, a véleményem formálódik, hogy az események, és az élettapasztalat is formálhatja azt. Nem zsidózok! De nem értem, hogy mit csinálnak ezek az emberek, ezek a zsidó fegyveresek  a Gáza övezetben. És szándékosan nem katonákat írtam, mert a katonáknak régen sem ez volt a dolga és most sem  ez. Legalább is nem hiszem, hogy gyermekeket kellene öldösniük. Ez a teljes zsidóság bűne és szégyene, állítsa bárki az ellenkezőjét!

Kéklámpás bál

Hello!

Az említett (lézer) fény

Ez most nem egy országos hír, mégis meg kell osszam minden kedves olvasómmal, hogy a hétvégén az a tisztesség ért, hogy feleségemmel és barátaimmal egy olyan bálon vehettem részt, ahol a vendégek többnyire a lakóhelyem térségének (Heves megye, Gyöngyös) mentősei, lánglovagjai és rendőrei voltak.

A mulatság belépős volt (egyébként egy jelképes összeg a mai árakhoz viszonyítva), azonban ezen összegért magyarosan házias vendégfogadásban (italokban és kosztban), látványos lézershow-ban, és egy igazán jó minőségű muzsikát szolgáltató zenész által teremtett lakodalmas hangulatban lehetett részem, ami minden pénzt megért. 

Külön köszönet FODOR FERENC barátomnak, aki környezetével több hónapig munkálkodott azon, hogy ez a bál létrejöhessen Nagyréde község Közösségi Házában.

A szerző (úgy kb.: a party vége felé)

Ugyanakkor mindez gondolatébresztő is, hiszen -mondjuk így: ma már külsősként- láthattam önfeledten szórakozni azokat a férfiakat és nőket, akik egyébként az év összes többi napján!, értem, és érted, kedves olvasó, vagyis mindannyiunkért megtesznek mindent, ha bennünket baj ér. Legyen az bűncselekmény, tűz, baleset vagy betegség, ők legjobb tudásuk szerint eljárva próbálnak megmenteni bennünket a reánk leselkedő veszélyektől.

És láttam önfeledten szórakozni ezen emberek férjeit, feleségeit, barátait, akik a mi hétköznapi hőseinket segítik azzal, hogy igyekeznek boldog családi hátteret teremteni, hogy barátságukkal támogatják nem veszélytelen munkájukban a mi "kéklámpásainkat".

Ismerem a mindennapjaikat, bánatukat, örömüket, elhivatottságukat, önfeláldozó mentalitásukat, ha baj van, mert közéjük tartoztam, (és mert meghívtak bennünket maguk közé) közéjük tartozom. 

Ha valakinek, hát nekem elhiheted kedves olvasó: - megérdemlik, hogy az év egy napja csak nekik és csak róluk szóljon!

Való (HÁNYÁS) Világ 4! Hogy miért?

Hello!

Hát nem csupa agy?

Kedves Olvasó! (Így csupa nagybetűvel, mert általában olvasol!) Te persze nyilván nem tudsz véleményt formálni akkor, amikor nem nézel ilyet. De hát ott vannak a reklámok, a műsorajánlóban megjelenő előzetesek, egy-egy "nagy" történés beharangozásával, és hát van olyan is, amikor mégis belepillantasz a műsorba. Na ez vagyok én (de őszintén). Magamnak - így ezáltal neked is és mindenkinek, kedves olvasó - beismerem, hogy időnként belenézek, a beharangozókat, reklámokat stb.. pedig nem tudom elkerülni. 

Az igazi megmérettetés

Hát nem igazán tudom eldönteni, hogy mennyire valóságos az, amit látok. Most nyilván nem arra gondolok, hogy a beszavazottak amatőr színészek, akik csak eljátsszák mindezt, hanem arra, hogy amint összezársz 14-15 különböző nemű, közel azonos korú, viszont teljesen más múltú, jelenű és habitusú személyt, abból azonnal rengeteg konfliktushelyzet alakul ki. Az átlagos televíziónézőnek pedig hidd el, ez kell. Feszültség, ordítozás, esetleg vér. 

Húú! Bombanő! Húú!

A műsorkészítők legutóbb azzal csigázták fel a kedves nézőt, hogy azonos kategóriából (szépfiúk) bejuttattak a szavazáson túl egy második srácot is, miután a bejutó ugyan több szavazatot kapott, de csak néhány mobilról (vagyis: a barátai, rokonai juttatták be), míg a másodikra a legtöbb (idegen) néző szavazott. Bement a fiú és azonnal kijelentette az előtte azonos kategóriából bejutónak, hogy szereti tiszteli, de meg fogja vele tartani a három lépést. Ezután nem sokkal odament a Geronazzo Mária-arcú, paplanszájú csajhoz, aki a legszívélyesebben üdvözölte, miután a nyakába ugrott, amikor belépett a villába és a következőket mondta neki:

"......Szandika! Téged kedvellek a legjobban, mint nőt és hát emberileg is ..." bla, bla, bla. 

Alekosz, vagy ki a fasz

Hogyan? Emberileg? Vagy hogy? Ezt nem igazán értettem. Mi az, hogy emberileg? Ahhoz, hogy megismerj valakit, sokszor egy élet is kevés (ebben nyilván egyetért velem rengeteg pár, akik mondjuk több évtizede élnek együtt), és akkor ez az idióta azt mondja a másiknak, hogy őt bírja a legjobban? Emberileg? Hát gratulálok. A műsor színvonala olyannyira lent van (emberileg is), hogy ha még egy kicsit lejjebb kerül, akkor már kínai feliratot kell majd alátenni, hogy megértse a néző. Bizonyosan nagyon aranyos, és önállóan korábban nagyot alakító és értékes emberek a műsor szereplői. Ám együtt egy igazi csürhe. Gondolkodnom sem kell azon, hogy vajon jelen társadalmunk keresztmetszetét látom, avagy sem, mert tudom, hogy nem. Exhibicionizmus, rosszul értelmezett törekvés, erőszakos benső, idióta agyatlanság jellemzi legtöbbjüket. Egyvelegük pedig a lehető leghamarabb fog robbanni. (És persze nyilván ez teszi érdekessé a műsort.)

Egyébként van abban valami mazochizmus, ha ilyet nézel és biztos vagyok benne, hogy ki tud alakulni egyfajta függőség a műsortól. Ezért nem ajánlom tulajdonképpen semmilyen korosztálynak! e műsor (és hasonló műsorok) nézést, a műsor honlapjának felkeresését, bármilyen érdekességet is kínál az előtte vetített  reklámanyag, mert maga a műsor - a benne szereplők viselkedésével, mondataikkal, és minden egyéb  megnyilvánulásukkal - rombolja a lelkedet és az agyadat! (Az agyadat talán kicsit jobban.)

Száz szónak is egy a vége. Vélem, hogy a műsor a legprofibb pszichológusokat és pszichiátereket alkalmazza a casting, a műsorfolyam felfuttatása, majd az adásba kerülés során. Gondolom, hogy említett lélekbúváraink igen magas fizetésért teszik mindezt (bár szerintem e tudás ilyen célú felhasználása nem kifejezetten etikus) a pénzt mégsem sajnálom tőlük, mert megdolgoztak (dolgoznak) érte, hiszen épp most írtam le ide a véleményemet a műsorról. (És ez már önmagában is baj!) Sőt! Fizetésemelést (vagy kötelet, te döntsd el ) érdemelnek majd, ha nézem, nézed ezt kiváló műsort.

Egy komoly gondolat

Hello!

Nemrégiben bújtam az IWIW-et és egy rokonom (unokatesóm fiatalabb leánygyermekének) a lapján találtam egy idézetet. Nem nagyon akarok mások tollával ékeskedni, (ezért jelölöm legelőször a forrást, forrásokat, mert így illik ugye) de a blog célja, hogy megérintsen másokat. Ezért másoltam ma be ide e pár sort, hogy veletek is megoszthassam. 

Íme:

Nagyjából így néz ki

"A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek - de kimondva jelentéktelenné válnak. 

Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. 

S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen."

                                                                                                                                       Stephen King

Az egyik kedvenc (mellesleg a területén rendkívül sikeres) írómtól származó sorok ezek. Amiket általában ír, azok feszültséggel teli, rettenetesen izgalmas, fordulatokban, logikai csavarokban, megdöbbentő végkifejletekben gazdag írások, melyek a lehető legtávolabb állnak a fenti soroktól. Ezért ébresztettek bennem gondolatokat:

Az életben sem szebb

Az első, ami az eszembe jutott, az az, hogy e sorok írója milyen pontosan fogalmazta meg minden ember legféltettebb titkainak a helyét, és azt, ahogyan időnként kiadjuk, vagy ki akarjuk, ki szeretnénk adni e titkainkat. Csodával töltött el, hogy milyen pontosan találta el az érzést, ami e titkokat övezi és az érzést, hogy mennyire hidegen hagy másokat a mi bensőnk. Hogy mennyire idegenek vagyunk egymásnak. Sok öngyilkosság ilyen alapvető meg nem értésekből jön létre, bontakozik ki és kerül végrehajtásra.

Később persze mindenki másképp emlékszik, mindenki bujkál, mindenki megpróbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, és másokra mutogat. Ő, vagy ő (valaki más) tehet róla (nem pedig én).

Pedig, ha időnként meghallgatnánk egymást, egyszerűbb lenne a világ. Szerintem erről szólnak Stephen King gondolatébresztő szavai.

 A másik, ami az eszembe jutott, hogy ugyan mi sarkallhat egy fiatal lányt, hogy Stephen Kingtől (vagy bárkitől egyébként) e sorokat idézze. Remélem nincs semmi baj. Tudom, hogy az édesapja nemrégen (viszonylag fiatalon, súlyos betegen) halt meg. A pénz sem veti fel őket, bár ez - szerintem - nem számít egy dolgos, tisztességes, magyar családban. Gondolom az apa halála súlyosan megviselte őt, de remélem nincs semmi baj. De, hogy ne mutogassak másokra, ma meg is keresem (elektronikusan és csak az idézet miatt), hogy megkérdezzem: - nincs e baj? 

Hidd el kedves olvasó:      - Foglalkoznunk kell egymással. Mindig, mert kell, mert muszáj!

Ho ho ho ho ho.....

Ho ho ho ho ho! Nos, (persze rendkívül aktuálisan) ez van most a már-már hagyományos hello helyett, ma este ugyebár.

Töltsd le pl.: háttérnek az asztalodra

Úgy vélem, hogy mindannyian voltunk gyermekek, akik persze majd' mindannyian elhittük, hogy ma este el jön hozzánk a Mikulás (vagy a Télapó, ahogy az előző negyven évben megszokhattuk), aki az egész éves teljesítményünket figyelembe véve jutalmazott bennünket, vagy virgáccsal törölhettük ki az apró seggünket. (Mondjuk én sokszor kaptam virgácsot is, de a szüleim sohasem voltak olyan szívtelenek, ha mégoly rossz is voltam időnként, hogy ne kerüljön a cipőbe némi édesség - na és persze a jó szocialista társadalmi berendezkedés kitörölhetetlen vívmányaként, ha nem is magyar, de legalább narancs - a cipőbe.

Boldog karácsonyt!

Volt aztán reggel nagy örömködés és én igyekeztem minél később tudatosítani magamban, hogy bizony a Mikulás nem is létező személy, és az édesség az ABC-ből jön, anyám kosarában. Ez olyan jól sikerült, hogy a lassan huszonöt éves feleségemnek - furcsa mód - a téli hótaposójába került némi Ferrero Rocher, mert hát a Mikulás nyilvánvalóan nagyon jól tudja, hogy mit szeret az én feleségem. (És  persze el kellett ugranom a kisebbik fiamhoz is nyilván, aki -szerintem- nagyjából még hisz a jó öreg fehér szakállúban, úgyhogy jutott a kis cipőkbe ott is. Szerencsére a gyermek -nem viccelek- ottjártamkor éppen a Fővárosi Nagycirkuszban és a Parlamentben volt -sok különbség nincs-, így akár a Mikulás is vihette a cipőbe a cuccot.) 

És hát boldog karácsonyt mééég!

Lényeg a lényeg, hogy akibe szorult egy ici-pici jó érzés, az talán éppen most készít meglepit a szeretteinek. Mindegy, hogy édesség, apró, kézzel (vagy apró kézzel) készült ajándék, esetleg egy kedves SMS, vagy MMS, netán egy e-mail, vagy csak egy értekezés az ünnepek közeledtéről egy jelentéktelen, amolyan egy az egymilliárdból blogban. Fontos, hogy gondolj azokra, akiket szeretsz, akik eljuttattak oda, ahol most tartasz és akik szeretnek téged. És, ha már gondolsz rájuk -ma este- tudasd is velük. Szerintem jól fog esni nekik. Ma, vagy legalább is a közeli napokban jutni fog mindenhová a szeretetből: most ott is lesz egy kis  pénz, édesség, néhány ruha, egy tál forró leves és néhány jó szó, ahol eddig hiányzott. Sokan mondják, hogy a karácsony nem a szeretet ünnepe, pusztán képmutatás. Az emberek ilyenkor eljátsszák, hogy minden rendben, hogy mindenki szeret mindenkit bla, bla, bla.......

Kiindulhatunk ebből a gondolatmenetből (biztos, hogy te is sokszor hallottad  már ezt), de szerintem nem erről van szó. Mindenki rohan. Az élet még soha nem volt olyan gyors, mint manapság. Hajtasz a családodért, magadért, igyekszel sokat kihozni az életből. De az év végén, így karácsony tájékán meg kell állni, és valóban élvezni néhány napig az életet, a szeretteink szeretetét. És nekem elhiheted (aki ismert, az tudja miért írtam ezt le) tényleg jó adni.

Végül pedig -akár hiszel a jó öreg fehér szakállúban, akár nem, próbáld meg. Ha van cipőd, készítsd ki neki, szerintem lesz értelme.

In memoriam Leslie Nielsen

"Csak szorongtam, mint törpe a túl magas piszoárban",

vagy

"Semmit sem csinálni nagyon nehéz - az ember sohasem tudja, mikor készül el." . 

Pont erre az arcra gondoltam

Szinte látom magam előtt a Csupasz pisztoly múlt héten elhunyt, hófehér hajú, világhírű komikusát,  Leslie Nielsent, amint az éppen forgó film egy jelenetében igen hülye arcot vágva, rá   oly jellemzően hangosan gondolkodik. (Persze mindig Sztankai István karakteres hangján.)  Mr. Nielsen számos filmben remekelt, de leginkább az említett sorozat Frank Drebin hadnagyaként vált világszerte ismertté. 

A Csupasz pisztoly-szériában látható jelenetek helyzetkomikuma és sok, a fentiekhez hasonló (idézhető) monológ tette alakját ikonikussá. 

Szerintem vagyunk egy páran, akik Mr. Nielsen sajátos humorán felnőve kaptak sok-sok óra szórakozást, kikapcsolódást. Leslie Nielsen, az általa megformált, sokszor szerencsétlenül csetlő-botló, szerepe szerint a hülyeségben mégis határozott alakjai szinte minden alkalommal megtornásztatta a rekeszizmaimat. 

Sajátságos, hogy amikor megpróbálom Mr. Nielsen lényegét megfogva röviden megfogalmazni azt, hogy mitől is volt ő olyan jó, akkor érzem úgy, hogy nem megy és feladom.

Aki ismerte Leslie Nielsen munkásságát, az tudja jól, hogy miről beszélek. Megismételhetetlen és egyszeri, mint minden emberi lény, de ő ezeken túl is adott egy olyan pluszt, amitől szerettük őt. Hiányozni fog, mert néhány napja már az égieket szórakoztatja. 

Hello nyugdíj!

Hello!

Úgy-lehet, hogy nehéz eldönteni a cím és a jelenlegi helyzet alapján, hogy én, a szerző, vajon köszönök, vagy elköszönök a nyugdíjtól. (Úgy általában.) Ugyanis - legalább is szerintem - ma nincs olyan ember Magyarországon, akinek ne lenne véleménye a témáról, bár azt gondolom, hogy ezek a vélemények nem érdekelnek mindenkit!

Szíjjártó Úr nyilván elmagyarázza

A kétharmados parlamenti többséggel rendelkező kormánypártot biztosan nem, hiszen az összes ellenzéki véleményt elintézik manapság egy vállrendítéssel, vagy néhány kézlegyintéssel: - Ugyan mit akartok? Ti még nem nagyon voltatok a hatalom közelében, amikor mi egyáltalán kitaláltuk a hatalom szót! ...... mondhatnák az LMP-nek, vagy: - Köszi, hogy részben egyetértetek, de nem lehetne teljesen? Már csak azért is, mert mi juttattunk benneteket be a T. Házba! ....... üzenhetnék a Jobbiknak, esetleg: - Ti meg ne nagyon pattogjatok, mert az elmúlt nyolc évben mindent rosszul csináltatok, úgyhogy ne most ötleteljetek! ..... rendezhetnék le e keresetlen szavakkal az MSZP-t. (Megjegyzem sok helyütt joggal!)

És, miközben leírtam e sorokat, rájöttem: - mindez valószínűleg így is történik a T. Házban, nap, mint nap. Kétharmados többséggel nyilván bárkit könnyedén leszerel a kormánypárt. Valószínűleg nem fogom tudni szó szerint idézni a témához korábban előttem egy televíziós műsorban hozzászóló Hajós Andrást, de valahogy úgy fogalmazott, hogy szívesen megnézné azt a néhány ezer mezítelenül a parlament előtt álló embert, akik sok hasonló intézkedés után a Kossuth téren álldogálva még mindig éljeneznek, és amikor épp a szemüket veszik ki a fejükből, akkor is azt szajkózzák majd, hogy igaza van (Orbán Viktornak), és bizony adjuk oda még ezt is.

Mert mi is történt? Szeretett pártunk és kormányunk először úgy döntött, hogy a nyugdíjbefizetések munkáltatói 24%-át a következő 14 hónapon keresztül nem utalják tovább a magánnyugdíj pénztáraknak, hanem más módon használják fel. (De garantálják, hogy a pénzek visszakerülnek.) Amikor ezen nem, vagy csak alig hördült fel a tisztelt választópolgár, akkor azonnal meghirdették a kormány (és most kapaszkodj kedves olvasó:) NYUGDÍJMENTŐ stratégiáját!!!

Ennek a rövid lényege az, hogy aki 2011. január 31-ig nem lép vissza az állami nyugdíjrendszerbe, az elveszti a munkáltató utána fizetett 24%-ot, tehát nem jogosult az állami nyugdíjra! (sic.) Miközben persze a munkáltató továbbra is kötelezi a befizetésekre, átnevezve nyugdíjadónak a járulékot. (Amelynek befizetése kötelezettség és nem jár semmilyen ellenszolgáltatással.) Ez egyszerűen hihetetlen! Meghagyja a dolgozó számára a választás lehetőségét, ugyanakkor nem ad választási lehetőséget. Ez még finoman szólva is arrogancia. Bár talán a pofátlanság szó jobban illik ide. Van egy olyan érzésem, hogy a FIDESZ-re szavazók (remélem nagyobbik) többsége nem ilyen lovat akart. Biztos vagyok benne, hogy nem mindenki látta ezt át, amikor ekkora fölénnyel juttatta a T. Házba kedvenc pártját. Tény, hogy itt nem lehet "Öszödi beszédről", mellébeszélésről, vagy hazugságról szajkózni. Azt mondták: - megvédik a nyugdíjakat! De azt nem, hogy a nyugdíjat a nyugdíj leendő tulajdonosaitól védik meg!

Ha le akarnám egyszerűsíteni, akkor azt mondanám: - betettem néhány Forintot egy bankba, vagy takarékpénztárba. Leadóztam a hasznom után és készültem, hogy kivegyem a megtakarításomat, ám, amikor bementem a bankba, ott azt közölték velem, hogy bocs, de nem tudunk kifizetni, ugyanis valaki levette a számládról a pénzt. De mégis ki? - kérdem én ekkor felháborodva, hiszen ilyen nem lehet, mire azt a választ kapom, hogy a kormány.

Még nem éltem akkor, de úgy vélem, hogy ez a legsötétebb pártállami időket idéző kormányzati és parlamenti cinizmus! És remélem, hogy talán nem a teljes ciklus időtartama alatt fogja jellemezni a "tisztelt" többséget!

A XIX. ker. Szigligeti út az Mór, vagy Széna tér?

A nap vége

Hello! A címből már bizonyosan sejti minden olvasó, hogy mi lesz ma a vacsora. Ez a nap is úgy kezdődött mindannyiunk számára, mint az összes többi. Reggel felkeltünk, tettünk-vettünk, majd ki-ki elindult az iskolába, a munkahelyére, vagy bárhová, ahol dolga akadt. 

Két (vagy három?) fiatal férfi viszont egy régi álmát akarta ma megvalósítani. Bizonyára régóta terveztek szerveztek, megfigyeltek és helyszínt jártak be, rajzolgattak és fegyvereket vásároltak, hogy aztán péntek délután - hogy, hogy nem - beszaladnak a Fő utcai pénzintézetbe a XIX. kerületben, hogy ott SOROZATLÖVÉSEK LEADÁSÁRA IS ALKALMAS! fegyvereikkel, annak rendje és módja szerint kirabolják a bankfiókot! Amit persze meg is tesznek, hiszen ezért jöttek.

Mór vagy Széna tér? Tehetnénk fel a kérdést, ha fent leírtak eddig csak egy több életet is adó, groteszk   számítógépes játék demójában játszódnának. De sajnos tudomásul kell vennünk, hogy  a mai Magyarország mindennapjainak része az efféle eset, és nem videojáték. Nem videojáték a banki alkalmazottnak, nem videojáték a Szigligeti utca lakóinak, de nem videojáték a bankrablónak és főleg nem videojáték az elkövetőket üldöző rendőröknek.

Nem véletlenül emeltem ki a fegyverek fajtáját! Szerintem az, aki géppisztollyal, gépkarabéllyal vagy más, sorozatlövések leadására is alkalmas éles lőfegyverrel megy bankot rabolni, az nem szarozik. Annak bizonyosan nem jut eszébe az esetleges áldozatok személye, családjuk, vagy csak úgy általában a másik ember életének, testi épségének megóvása, a másik ember tisztelete! Az, aki ilyen fegyverrel szerelkezik fel, és gátlástalanul, többször tüzet nyit az őt üldöző rendőrökre, az semmit sem bíz ( a cselekmény tervezésekor) a véletlenre. Az igenis meg akarja szerezni a pénzt és igenis mindent megtesz annak megtartása, valamint a helyszín elhagyása érdekében! 

Szegényre ráesteledett

Ha menekülnie kell, embert öl, ha kell többet is! Ez a férfi nem lát túl a megszerezni kívánt pénz értékén és nem is ismer másféle értéket! Viszont aki ilyen fegyverrel fog neki a cselekedetének (biztosan nagyon benne kell lennie az éjszakában és biztos nagyon kemény csávó is), de nem jó lövész. Ezért vesz magához ilyen fegyvert. 

Ma ezzel szemben a  fegyelmezettség (a katonai fegyelem), a szervezettség, a hivatástudat, az önfeláldozás készsége, a gyors és jó döntés meghozatalának készsége állt! Ma a Magyar Köztársaság Rendőrsége kiválóra vizsgázott abból, ami egyébként is a feladata! Gratulálok! Sokszor, sok fórumon elmondtam már, - és bármennyire hihetetlen, mégis igaz - , hogy a Rendőrök minden nap és minden éjjel megvívott harca a bűnözőkkel szemben, egy szabályos háború! Békeidőben! Csak ez legtöbbször a felszín alatt és nem a polgárok szeme láttára zajlik. Amikor viszont ilyen durván kerül ki a dolog az utcára, akkor mindenki a fejét fogja és megdöbben: - Istenem mik vannak? 

Amikor az átlagos polgár nyugovóra tér, ez a harc akkor kezdődik. Az ellenség lehet piti tolvaj, vagy maffiózó, a családját terrorizáló részeg, alkoholista férj, vagy egy szökött rab, egyszerű ittas vezető, vagy ámokfutó, bolti szarka, vagy fegyveres bankrabló, mindig ugyanazzal az egyenruhással találkozik először, aki egyébként megállít, ha nincs becsatolva az övem. Mert ez is az ő dolga. 

Amikor az átlagos polgár (a mindenért mást okoló, a mindig sajnálkozó, megkeseredett, fáradt átlagos polgár) szidja a rendőrt, mert azt hiszi az jópofa dolog, vagy mert egyszerűen csak tényleg hülyének nézi, vagy mert azt gondolja, hogy a rendőr ma Magyarországon csak másodrendű személy, gondoljon arra, hogy ma meghalt valaki! Gondoljon arra, hogy valaki meghalt, mert nem a jó irányt választotta. Gondoljon arra, hogy nem az ő banki alkalmazott felesége, vagy nem a Szigligeti út egyik lakója, nem az ő rokona, nem az ő barátja, nem az ő gyermeke a halott, hanem egy bűnöző, aki megölt volna bárkit a céljai érdekében, őt is, az átlagos polgárt, de nem tehette meg, mert a rend őre időben állította meg! Ha a bűnüldözés csakugyan egy háború, akkor ma az ellenség egy katonája veszett oda!

Két, vagy három férfi ma megtámadott egy pénzintézetet s közülük ketten ma már nem mennek haza. Az egyikük sohasem! És ez így van jól!

Valóságvilág

Hello!

Tegnap sikeresen megtekintettem a Való Világ 5. szériájának első adását. Mit ne mondjak: - volt benne néhány nagy durranás, de ne rohanjunk annyira előre az időben. Kezdjük ott, hogy az "...én nem nézem a kereskedelmi mocsok tv-t, bla bla bla.... "- kezdetű mondatokat kimondóknak nyilván nem jut más, csak a királyi televízió, meg a tv teljes kiiktatása, mert szinte minden csatorna (még a természettudományos-ismeretterjesztő csatornák is) kereskedelmi csatornák. 

Szóval belenéz az ember ebbe-abba és nem is kell ezért nagyon szégyenkeznie, mert nincs ki előtt. De térjünk vissza a termékre ismét. Hát nem volt semmi. Ugyan csak félig-meddig sikerült odafigyelnem, mert közben az internet szolgáltatta hírdömpinget is igyekeztem eszegetni, de az első másodpercek azért nem kerülték el a figyelmemet.

Stohl András a VV5 stúdiójában 

Stohl András belépője fergetegesre és rendkívül meglepőre sikeredett. Maga a tény, hogy Stohl úr ismét képernyőn van, önmagában is nagy csoda, na de a belépő!? Lilu felkonfja után belibbent a mini színpadra hat táncos hölgy, majd a (az ezidáig tökéletesen titokban tartott személyű) férfi műsorvezető elnyomta a valamikor volt Manhattan zenekar: Rossz vagyok, de használható refrénű nótáját! (Megjegyzem meglehetősen jól elénekelve a diszkóslágert.) Én mindenesetre dobtam egy hátast, vagy mondhatnám úgy is, hogy kihurcolta a kis székét az arcomra a döbbenet, hogy ezután kicsit kiüljön oda. Óriási volt.

Az indulás ezután talán egy kicsit döcögősre sikeredett, (mintha maga Stohl is meglepődött volna azon, hogy ott van a stúdióban) de a nézők és a műsor szereplőinek zavarodottsága csupán néhány másodpercig tartott, majd beindult a gépezet. A celebek megérkeztek, pizsit és pálinkát mutogattak, hogy azután elfoglalhassák helyüket a káprázatosan trendi, modern és vadonatúj villában, ahol Benkőnek csupán csak néhány másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy ledobja a textilt.

Nyilván az egész parasztvakítás olajozottan, profin, a jól megszokott Sothllal pedig pörgősen fog haladni a karácsony irányába, ebben nincs semmi meglepő, már megszokhattuk a színésztől a kiemelkedően jó szakmai teljesítményt, legyen az a színpad, a film, vagy a médiabordély világa.

A végére csak egy gondolatot még: - tegnap írtam a néptáncosok tragédiájáról, szándékosan nem említve azt a tizennyolc éves próbaidős mentőst, aki a gépkocsit vezette. Ma is csak annyit írnék: - Győrffi Pál nem beszélt a próbaidős kolléga azonnali menesztéséről, pedig a vélhetőleg általa okozott baleset (feltételes mód az ártatlanság vélelmének figyelembevételével) igen súlyos következményekkel járt. Ettől még lehet jó mentőápoló és vezekelhet a szakmájában egy életen át a hibájáért. Így lesz ez Stohllal is. Szerintem. 

Néptánc

Hello! A néptánc (ma remélem különösebben és jobban) fontos eszköze a magyar hagyományok, a kifejezetten magyar kultúra, a magyarságtudat ápolásának. Mielőtt azonban bárki a szélsőjobboldaliság vádjával illetne, mindenkit tájékoztatok: - nem vagyok magyarabb másoknál! Egyszerűen csak magyar embernek érzem magam és erre pontosan annyira vagyok büszke, amennyire egy magyar embernek erre büszkének kell lennie! Egyszerűen csak magyar. Nem zsidózok és nem cigányozok, ahogy nem szlovákozok sem. Azonban, ha a magyarságtudat ápolását bárki célként, feladatként, fontos dologként éli meg, azt az embert én tisztelem. A mai, modern, huszonegyedik századi felfogású fiataljaink (és a kivételnek tisztelet) nem sokat tudnak Hazánk történelméről, mert - szerintem - oktatásuk nem feltétlenül elfogulatlan és nem feltétlenül pontos. (Nem is beszélve az alulmotivált-és fizetett, fásult és sokszor túlhajszolt, ezért halálosan fáradt tanári karról, akiknek ezt a feladatot el kellene végezniük.) Mindezek ellenére szerencsére sokan, úgy gondolom nagyon sokan egyéb rendszerekben megpróbálnak megtenni mindent annak érdekében, hogy ez ne így legyen. Ilyen a néptánc tudásának, szeretetének oktatása. A hagyományos ismeretek továbbadása. A gyökerek ilyenformán történő ápolása. Néptáncuk bonyolult és szerteágazó tájegységenként más dalok, más népviselet, más táncok. Laikus vagyok, mégis úgy gondolom, hogy gazdag kultúránk ismeretének átadása nagy feladatot ró a táncot szerető, ismerő és tudó oktatókra, tanárokra. Táncházak, iskolák, művelődési központok tanítói viszik e nemes feladat minden terhét a vállukon. Idős, nagynevű táncosok, nagytudású lelkes fiatalok. A mai, modern, huszonegyedik századi felfogású fiataljaink számára a népzene hallgatása ciki, a néptánc művelése nem tartozik a trendi dolgok közé. Éppen ezért, vagy ennek ellenére csoda hát, hogy kis gyermekek, tinédzserek, vagy a húszas éveik elején járó fiatalok ismerik és művelik a hagyományőrzés e remek formáját. Nem a kábítószer, nem a lélekromboló irányzatok (EMO), nem az alkohol, vagy a cigaretta rabjai. Nem az unatkozás a legfontosabb időtöltésük. Számukra a közösségben való lét, a közösség építése és a hagyományok továbbvitele a legfontosabb cél és feladat! Számukra életfelfogás mindez! Életfelfogás! Olyan irány, amely szerint élni szeretnének. Olyan irány, ami meghatározza az életüket! Mondhatnánk az életüket tették fel rá! "Mondhatnánk" írtam az imént, de a feltételes mód most sajnos nem elég. Mondanunk kell, mert tegnap hárman súlyosan megsérültek és hárman meghaltak mindezért! Már nem számít az, hogy hogy álltak a táblák! Ma már az sem számít, hogy az útburkolati jelek látszottak-e, vagy sem. Igazából semmi sem számít, mert olyan dolog történt, amit soha, de soha nem lehet visszacsinálni és nincs az az erő, amely képes feltámasztani azt a három nagyon fiatal embert, akik meghaltak, mert a néptáncot választották! Fejet hajtok hát a halottak és a sérültek előtt! Fejet hajtok szüleik, testvéreik, rokonaik, barátaik és tanáraik fájdalma előtt! Nem kellett volna, hogy így érjen véget az életük! Nem most! Fájdalmaikban osztozva szeretném e sorok végén kifejezni őszinte részvétem!

Számvetés

Hello! Úgy látszik, hogy az ünnepek közeledtével valahogy mindig visszatérek az íráshoz. Egy teljesen átlagos vasárnapon "ragadtam tollat" ismét, csak, hogy írjak egy kicsit. A tél közeledtével mindannyian behúzódunk kisebb, nagyobb vackunkba, ahová - szerencsés esetben - egyébként jó is behúzódni egy kicsit. Egy fázós, esős nap után, egy forró teával, egy jó könyvvel, vagy filmmel, társunkkal csendesen. Én meglehetősen hiperaktív személyiség vagyok, de még én is kezdem elismerni egy-egy ilyen elvonulás létjogosultságát, azt, hogy az akár még jó is lehet. Egy ilyen napon, valahogy még elmélkedni is jobban esik. És pontosan ez a lényeg! Fontos, hogy számot vessünk! Hogy összefoglaljuk az elmúlt napot, hetet, évet! Fontos, hogy a rossz és a jó dolgokat, történéseket, eseményeket, melyek bennünket érintettek, betegyük a nagy mérleg serpenyőibe, hogy lássuk mit végeztünk. Nem vagyok sem fiatal, sem öreg (mindkét említett korosztály kinéz már és még maga közül) ennek ellenére - vagy éppen ezért - az életemmel is számot vetek manapság. Sok-sok hiba volt benne, de ez sem egyértelmű. Mert amit tegnap még hiba volt, az ma erény. Nem lehetnék az, aki vagyok, ha a korábbi életem nem úgy zajlik, ahogy zajlott. Nem lehetne az a feleségem, aki, s nem élhetnék ott és úgy, ahogy élek. Nem mondom, hogy elégedett vagyok. Koránt sem, de lehetne sokkal rosszabb is és még rengeteg időm van, hogy javítsak a helyzeten. Viszont sokkal türelmesebb lettem önmagammal és a világgal szemben, így ki tudom, várni, hogy az elkövetkező több ezer apró lépés gyümölcsöt teremjen. (És milyen érdekes, hogy a nagyon fiatal emberre sokkal inkább jellemző a türelmetlenség, pedig neki még több ideje van, hogy eredményeket mutathasson fel, mint most nekem.) Számvetettem hát! Nem vagyunk gazdagok, de nem halunk éhen. Nincs Mercedesünk, de van Fiatunk. Nincs palotánk (ha szigorúan veszem, még egy normális lakásunk sincs), de van egy garzonunk, ahol - még, ha néha nyögve is, de - elférünk és nem albérlet. Nincs hatalmas megtakarításunk, de határozottan kijelenthetem, hogy van biztos jövőnk (már, ha az anyagiakat tekintem). Számvetettem és azt is megállapítottam, hogy sok, rengeteg dolgom van még itt a Földön, ahogy neked is kedves olvasó. Ne hajtsd szét magad, de gondoskodj a szeretteidről. Ne őröld magad mindenen, de soha ne add fel és ne légy megalkuvó. És vess számot! Ahogy én is tettem. Hidd el: - utána jobb lesz, mert rájössz, hogy még mindig itt vagy és a Világ csak veled kerek!

Egy szép gondolat

Hello! Ma olvastam valamit és megosztom veletek. Szép gondolat. "......Már ősz fejjel biztosan tudom, azért vannak az életnek súlyos, szívbemarkoló tragédiái, hogy akik ezt átélik, azok talán értékesebb, a külsőség minden terheitől mentes, komoly, tartalmas életet élhessenek. Ezt kívánom gyászukban mindazoknak, akik át kell élniük hasonló tragédiákat. ..." Benkő Péter

X-faktor Megasztár

Hello! A cím sejteti, hogy miről szeretnék írni, csak néhány mondatot. Én nyilván azt hiszem, hogy tudok írni és ezért teszem. Ám ezt csak itt, ebben a blogban, (nameg néhány könyvben és annak az eredménye csak később érik be, ahol kiderül, hogy valóban tudok-e írni, vagy sem)na de ezek az énekesek!!! Hát félelmetes. A feleségem és én általában meg szoktuk nézni az adásokat (ha megy mindkettőt -a DVR korában ez nem nagy kunszt-) és néha bizony beszarunk a röhögéstől. Ugyanis nagyon sok ember gondolja úgy, hogy van ott keresnivalója. Én leginkább sajnálom a minősíthetetlen produkciót nyujtókat, mert valakik, valahol meggyőzték őket arról, hogy megy nekik a téma. Amikor meg kirúgja őket a zsűri, néhányan megsértődnek, na az meg még annál is nevetségesebb, mint ahogy énekelnek. Sajnálom őket, mert a továbbjutás, a celebek közé való felkapaszkodás első létrafokának gondolják ezeket a tehetségkutató versenyeket. Vajon mi járhat a fejükben? A rendetlenség nyilván elég nagy odabenn. De nem lehet teljes ez az írás, ha nem teszek említést azokról a hihetetlen tehetségekről, akik szintén itt mutatják meg magukat. Félelmetes, világszinvonalú hangokat hallhatunk ugyanitt. És én nagyon remélem, hogy nem az idióták gyülekezetének bemutatása, hanem a valódi muzsikusok, énekesek felkutatása, a kultúra terjesztése az igazi cél.

Egy kicsit régen jártam itt

Hello! Nos, kicsit szégyenlem, de valóban elég régen jártam itt. Viszont egy nagy csomó új hírem van, amiket megosztok veled kedves olvasó. Az első és legfontosabb: - a bemutatkozásban írtam korábban, hogy életre szóló változásokon esek át manapság. Az egyik ilyen a napokban következett be, ugyanis elhagytam korábbi pályámat, (amellyel mindenestül pont huszonöt évig gyűrtük egymás) azért, hogy új karriert építhessek. Kemény, nagyon kemény döntés volt, de én meghoztam és csak remélem, hogy jól döntöttem. Ebből viszont egyértelműen következik, hogy új szakma után kellett néznem. Mi is lehetne más, mint az írás. (Szerintem minden grafomán blogol!) Így a pálya megváltoztatásával szinte azonos időben már el is készült az első regényem és éppen a kiadókkal történő kapcsolatfelvétel rögös útjára léptem, de nem harcnak, hanem egy magasabb szintre történő lépésnek élem meg ezt a helyzetet. A könyvről (merthogy nem szeretem elkapkodni a dolgokat) nyilván majd többet is írok, ha már kinyomtatták. Mert ki fogják nyomtatni az biztos. Úgyhogy, kívánj nekem sok sikert kedves olvasó és légy olvasóm a papíralapú irományaim lapozgatása közben is. (Persze lehet, hogy e-book formátumban is megjelentetem, majd meglátom.) Na jó éjt. És még valami: Ez is tök új. Hihetetlen, de elkezdtem muzsikálni egy alakuló rock bandával (bár most inkább még csak egy próbálgató bulizenekar és a próbák is inkább jam session-ok, mint próbák de hobbynak nem az utolsó.) Szeptemberben talán már fellépünk. (Nyilván nem az X-faktorban, csak a barátaink előtt, de ez nem annyira gáz.)