NYÍLT LEVÉL AZ ORSZÁGYŰLÉSHEZ! (MINIMUM ÉRDEKES)

Hello kedves olvasó!

Egy, a Parlamentbe küldött nyílt levelet szeretnék, kommentár nélkül közzétenni. Értelmezd, ha érint, ha nem. Köszönöm.

"Magyar Köztársaság Országgyűlése

  Dr. Iván László részére

  FIDESZ Nyugdíjas Tagozata

  Budapest Pf.: 2

  1357

Tisztelt Uram!

2011. december 2-án írt válaszával kapcsolatban azt kell mondjam, hogy meglepett azzal, hogy válaszolt. A válasza tartalma viszont –ha a párthovatartozását nézem - nem lepett meg, ha viszont az eredeti foglalkozását veszem alapul, ismét meglepődtem. Önben a politikusi én, az indulatos ember kerekedett felül, és a jogállami kereteken túllépő pártlojalitás. Emellett szokásos módszerükkel visszamutogat korábbi intézkedésekre, amelyek jelen ügyünkben irrelevánsak.

A soraiból azt veszem ki, hogy a levelem tartalma telibe találta.Egyetlen olyan sort sem írt le, amellyel érdemben cáfolná az állításaimat, azokat érvek nélkül valótlan általános minősítéseknek állítja be. Ez egy tudós részéről szokatlan eljárás, egy politikustól sajnos nem. Ezzel szemben a médiában megjelent, általam hivatkozott megnyilatkozások és propaganda anyagok egyértelműen bemutatják, hogy Önök éveken át hitegették a teljes nyugdíjas társadalmat, majd egy részüket kivették a kalapból, ráadásul úgy, hogy azt a látszatot keltették, hogy ez lépés csak a rendvédelmi nyugdíjasokat fogja érinteni. Az Önök egyik államtitkára ráadásul lekádárhuszározta népes, amúgy többször is láblógató, dolgozni nem akaró 40 éves társaságnak minősített csoportunkat, de azokat is, akik a rendvédelemtől még korábban küldtek el nyugdíjba. Érdekes módon sem dr Pintér, sem dr Bakondi, sem dr Valenta, sem Arnold, sem Béndek tábornok urak (az utóbbival együtt végeztem a főiskolát) nem sorolódtak ebbe a kategóriába (hiszen aggály nélkül alkalmazzák őket), annak ellenére sem, hogy Arnold kivételével valamennyien korengedményes nyugdíjasból lettek ismét aktív tábornokok. Hát a többi 42.000 emberrel ez nem fog megtörténni, az biztos

Gyalázatos módon nekik egy szavuk sem volt a korábbi bajtársak folyamatos megalázáshoz, lejáratásához, és ezt nem felejtjük el nekik. Azt sem, hogy gyakorlatilag asszisztáltak ahhoz, hogy az idősebb nyugdíjasokkal (akik közül egyébként nagyon sokan szintén korengedménnyel mentek el) szembeállítsanak minket. A dehonesztáló megnyilvánulásokat nap- mint nap át kell élnünk, Önnek is hála. A tényeket, illetve az írott és elektronikus sajtóban tényszerűen megjelent állításokat Uram az illetékes nemzetközi jogi fórum nyilván nem fogja a javukra írni.

Megjegyzem, hogy a szolgálatra ismét jelentkező bajtársak közül senkit nem vettek vissza, nyilván, mert nem azért küldték el őket (többeket már az Ön kormánya), ezért én ezzel nem is próbálkoztam.

Az igazságosabb nyugdíjrendszerből még semmi nem látszik, ami már tényszerűen látszik, az ellentétes a nemzetközi joggal, sőt még a belső joggal is, hiszen a jogalkotásról szóló törvény tiltja olyan jogszabály meghozatalát, amely visszamenőleges hatállyal jogot von el. A közigazgatási eljárás alapjogszabálya szerint a jogerőre emelkedett közigazgatási határozatot végre kell hajtani, a nyugdíjmegállapító határozatok pedig közigazgatási határozatok, azok többségét senki nem támadta meg jogvesztő határidőn belül. Önök elfelejtették ezeket a jogszabályokat visszamenőleges hatállyal hozzáigazítani az aktuális felfogásukhoz.

Az Ön Klub rádióban elmondott szavaiból az látszik, hogy nem tekinteti a nyugdíjas státuszunk megszüntetést visszamenőleges jogelvonásnak, arra hivatkozással, hogy a járandóságunk összege nem változik, és a mindenkori nyugdíjemelés mértékével növekedni fog. Ez megint nem igaz Uram, aki nem hülye az tudja, hogy amit nem nyugdíjnak hívnak az nem az, a nyugdíjas státusszal élethosszig járó kedvezmények elvesznek, a nyugdíjat határozattal ismét meg kell majd állapítani, az a valami, amit fizetnek majd, az Alaptörvényük szerint is tetszésük szerint módosítható, elvonható, csökkenthető, és adót is levonnak a havonta folyósított összegből. Ebből egyértelműen az következik, hogy sem a jogi, sem az anyagi helyzetünk nem marad változatlan. Ön a rádióban azt is állította, hogy csak 57 éves korunkig marad ez a helyzet. Ez szintén nem így van, hiszen addig nem mehetünk ismét nyugdíjba, amíg a reánk irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt el nem érjük, és mivel a szolgálati nyugdíj megszűnik, és ezzel az ehhez kapcsolódó 5 évvel alacsonyabb öregségi nyugdíjkorhatár is, nem kétséges, hogy az irányadó öregségi nyugdíjkorhatárunk meg fog egyezni az általánossal, ami ugye nem 57 év. Ez negatív diszkrimináció azokhoz képest, akik szolgálati nyugdíjasként az 57. életévüket betöltötték, de még nem érték el az egyébként korosztályukra irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt. Sokuk a 25 évet éppen hogy leszolgálta, de már 10, 15, 20 éve nyugdíjban van. Én 30 évet szolgáltam, de nem vagyok elég öreg.

Egy hónap sincs hátra ennek a jogtipró jogszabálynak a hatályba lépésig, de még híre- hamva sincs annak, mit akarnak a kreált senior állománnyal. Mi lesz munkájuk, ehhez képest mi lesz a megszerzett rendfokozattal, hogyan értékelik a konkrét munkájuk meghatározásakor a korábbi beosztásukat, iskolai végzettségüket. A mindent felrúgó intézkedéseikkel teljesen bizonytalanná tették, hogy a nyugdíjon kívüli ellátás anno hogyan lesz figyelembe véve a nyugdíj újbóli megállapításkor. Ismereteim szerint olyan egész Európában nem fordult még elő, hogy egy élethosszig tartó nyugellátást, némi pauzával újból megállapítsanak. Szerintem ezt Ön is tudja.

Ez az intézkedésük sérti a jogbiztonságot, alapjaiban megrengeti az állam iránti bizalmat. Mi figyelünk Uram, képben vagyunk, és tárgyszerűen ítéljük meg a helyzetünket. A nemzetközi jogot és a belső jogot is sértő új szabály alapos előkészítés és kellő egyeztetés nélküli megalkotása kizárólag az Önök felelősségi körébe tartozik, a korábbi ígéreteikkel szembemegy, ezért mint közszereplő nem veheti zokon, ha hatályba léptetését árulásnak tekintjük. Nem hazaárulásnak, mert ennek a szónak a büntetőjogi tartalmával – ezt a szót gyakran használó politikusokkal ellentétben – természetesen tisztában vagyunk. 

A tények ismeretében, és az alapfoglalkozását tekintve gyermeteg megjegyzésnek, iránymutatásnak tartom az Ön részéről, hogy ezt az utóbbi minősítést az „Elvtársaim” felé alkalmazzam. Mondja ezt Ön, aki egy szekeret tol a rendszerváltást megelőzően esetenként magas párt, állami és KISZ tisztséget betöltő, ma már jobbról előző személyekkel. (Pozsgai Imre, Szűrös Mátyás, Kerényi Imre, Martonyi János, Orbán Viktor, aki KISZ titkár volt. És hosszasan folytathatnám a sort.).

Én Uram büszke vagyok arra, hogy bajtársaimmal (ha Önnek jobban teszik ”elvtársaimmal”) a politika viharaitól függetlenül a hazámat becsülettel szolgáltam, amíg nyugállományba nem küldtek, és ezt a büszkeséget senki nem veheti el tőlem. Megalázhatnak, de meg törhetnek. Ahhoz maguk kevesek, majd meglátják. És sok tízezren vannak még így rajtam kívül. A többi jogfosztott korengedményessel csak erősíteni fogjuk egymást.

 

2011. 12. 08.

 

                                                                                                          Tisztelettel:

                                                                                                                                   Mák János"

KARÁCSONYRA FEL! (VAGY LE A FÖLDRE.)

Hello kedves olvasó!

I. Szent Viktor.

Hazánk diktatórikus közállapotai, és a mai médiatörvény ellenére szinte hihetetlen, de dőlnek a hírek a sajtó különböző orgánumaiban, a televízió híradásaiból, az újságok címlapjáról az európai, sőt a világsajtó lapjairól, hogy bizony sokaknak nem tetszik a rendszer. A tegnap előtti esti híradások, a Parlament körüli csendes tüntetés viszonylag erőszakmentes, mégis igen durva felszámolásáról szóltak. 

Ilyet ugye nyilván szabad volt tenni?!

Országgyűlési képviselőket, egy nagy párt elnökét és több párt prominenseit is előállította a rendőrség, további tüntetőkkel együtt, hogy aztán valami képtelen okkal (személyes szabadság megsértése) őket (a tüntetőket, nem pedig a velük szimpatizáló politikusokat) gyanúsítottként hallgassák ki. Azért írtam, hogy az ötlet képtelen, mert nem árt ilyenkor elővenni a Büntető Törvénykönyvet (hiszen a rendőrség is ez alapján kell, hogy eljárjon), és a megfelelő passzusnál felütni, hogy ellenőrizhessük a kormány állításait. Azért mondom, hogy a kormányét, mivel a kormány a belügyminiszteren keresztül irányítja a rendőrséget.

Személyes szabadság megsértése Btk. 175. §

Na de ilyet, ......

Szóval: "Aki mást személyi szabadságától megfoszt, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." Eddig ugye világos. Ez alapján valóban lehetnek azok a nyomorult tüntetők bűnösök, hiszen az úton ülve, fekve, magukat köztéri tárgyakhoz láncolva bizony korlátoztak másokat a szabad mozgásban és a tv is ezt szajkózta. A büntetőjogban nem jártas tv néző meg be is nyalja a marhaságot és hangosan mondogathatja, hogy hú, azok a mocskos bűnözők, mit csináltak a Kossuth téren és hogy hú de megérdemlik. De nem csak nekik írom, hogy illene beleolvasni abba a szerencsétlen törvénybe (ha már van). Vagyis illene a törvényi tényállás egyetlen mondatán túl is elolvasni a könyvecskét, -mielőtt bárkit meggyanúsítunk egy bűncselekmény elkövetésével- mert ott a tényállás értelmezése rejlik, így (mondjuk a televízió nézőjeként, vagy a hatóság tagjaként) nem eshetünk bele abba a hibába, hogy bárkit hamisan vádolnánk bármivel, mert a híradót néző legfeljebb pálcát tör a tüntető felett, de a hatóság tagja esetleg bűncselekményt követhet el, ha ilyet tesz.

...vagy ilyet már nem?!

Ugyanis ott (a további sorok közt) rejlik a megoldás. Mert -és itt folytatnám az idézetet-

" A bűncselekmény jogi tárgya a személyi szabadság, illetve a tartózkodási hely megválasztásának szabadsága. Sértettje bárki lehet, akinek a bűncselekmény elkövetésekor a cselekvési szabadsága megvolt. A bűncselekmény elkövetési magatartása a személyi szabadságtól bármilyen módon történő megfosztás. Vagyis olyan helyzet létrehozása, amelyben a sértett nem képes mozdulni, a helyét megváltoztatni, egy adott helyet elhagyni, egy adott helyre kényszerül menni stb."

No itt álljunk meg egy kicsit. Ugye azt javasoltam, hogy a sorok között kell a megoldást keresni, ám ez alapján még mindig elkövető lehet az elkövető és a hatóság bátor tagja még vígan kihallgatja mindezért gyanúsítottként a tüntetőt. De csak akkor, ha nem olvassa tovább a törvényt. Hogy mindezt miért mondom? Figyelj:

"Többnyire tevékenységben jelentkező, aktív magatartás pl. lefogás, lekötözés, bezárás, de lehet mulasztás is. A bűncselekmény létrejöhet bármely módon, akár erőszak, fenyegetés, vagy megtévesztés útján. Leggyakoribb a sértett lefogása, lekötözése, a helyiségben tartózkodó sértettre az ajtó rázárása stb."

Hát kötözés az éppen itt is volt, csakhogy az állítólagos elkövetők voltak inkább megkötözve. (Én egyetlen olyan személyt sem láttam, akit a tüntetők kötöztek volna meg, vagy kényszerrel, fenyegetéssel arra vettek volna rá, hogy menjen, vagy maradjon, vagy azt csinálja, amit a tüntetők akarnak.) Mert az értem, hogy sok esetben mindez például a gépjárművek közlekedésére fenntartott úttest egy részén (vagy egészén) zajlott, így a járművezetők nem tudtak az adott szakaszon elhajtani, meg azt is értem, hogy a Parlament parkolójába a szolgálati gépkocsikat nem, csak az abban utazó képviselőket engedték néhány esetben a tüntetők be, csak azt nem, hogy:

1., a tüntetők kit kényszerítettek?

2., és mire?

A tüntetésben részvevőkön kívül (ők ugyanis mindenhová odakötözték magukat) mindenki azt csinált, amit akart. És most jön a törvényi értelmezés utolsó egy mondata -és ettől válik igazán érdekessé az egész-: 
"Nem minősül megfosztásnak a személyi szabadság puszta korlátozása (például lakás, vagy egyéb hely elhagyására, más útvonal megválasztására kényszerítés), amelyben az egyén mozgásszabadsága megmarad, csupán korlátozottan érvényesül."

Vagyis a gépkocsivezetőnek el kell kissé fordítania azt a kurva kormányt, hogy másik utcán hajtson a célja felé, vagy az arra közlekedő gyalogosnak kerülnie kell másfél métert, hogy ugyanoda eljusson. Szóval, kutya egy ország az, ahol a kormány vezetőjének (és bólogató tagjainak) ha nem tetszik valami, akkor mondvacsinált okkal felszámolhat bármit sőt továbbmegyek, bűnözőket faraghat néhány perc alatt, valóban becsületes emberekből. Ez azért picit már erős. Erősebb, mint a 2006, mert ott azért felgyújtottak ezt-azt az akkor a Fidesz által békésnek titulált "tüntetők".

Ellopja a karácsonyt? Ne hagyd!

De hadd kanyarodjak el végre a témától. "Karácsonyi bevezetőm" pusztán arra szolgált, hogy gondolkodásra késztessek másokat, hogy ismét felhívjam a figyelmed arra kedves olvasóm, hogy hazugságokkal teli világunkban nem szabad mindent elhinni, ami a televízióból árad, vagy amit kinyomtatva, vagy monitoron látsz, olvasol. Aktualitását az adta, hogy mindezek tegnap előtti történések, és szerettem volna, hogy karácsony szent estéje előtt egy nappal  a 2011. december 23-án történt eseményekről, és azok hamis, mondvacsinált, kitekert okozatairól kapj egy tisztességesebb -és főleg- igazabb képet. 
Mert amikor Kósa Lajos mindezt politikai kabarévá degradálja és teszi ezt annak ellenére, hogy párttársaival egyetemben bizonyára ő is ott leskelődött a Parlament ablakain át ahogy a többiek, nehezen hiszem el, hogy csak nézett és nem látott, mert erre következtetek, amikor ilyeneket mond.

Sok ember nézett még több embert a Parlament ablakából. A televíziók híradásaiból ez látszott. Látható volt, ahogy ott nyüzsögtek az ablakoknál és még az is lehet, hogy néhányuknak megfordult az agyában: -na innen már nemigen megyünk ma este haza, karácsonyozni a családdal és jó ha nem kergetnek el, nem akasztanak fel bennünket ma este.
Szerencsére ilyen nem történt. Mondom szerencsére, mert én nem kívánom ezt senkinek. Nem kívánom az egyénnek, nem kívánom az egyébként csodálható pártfegyelemmel szavazó kormánypárti országgyűlési képviselőknek, a szavazógépezetnek, akik az elmúlt napokban sok-sok semmitmondó ám néhány igen komoly törvényt is megszavaztak. Szóval nem kívánom az egyébként vak ORBÁNFUN-oknak.
De a rengeteg e témában íródott különböző publicisztika olvasása során, továbbá magam is elgondolkodva az elmúlt napok összes belpolitikai történésén csodálkozom, hogy ilyen mégsem történt. Egy mai írás szerint Orbán Viktor jobb esetben rövidesen veszi a kalapját és elegánsan félreáll, vagy a népharag zavarja el és ezt nem én vizionálom egyedül.
Ám mindezeket félretéve legjobb lesz, ha ezek után és főleg ezek helyett azokra gondolsz, kedves olvasóm, akik igazán számítanak ma (és mindenkor!). Nem a kormánypártra, nem a parlamenti, vagy azok kívüli ellenzékre. Nem Szógyártó Péter hazug makogására, vagy éppen Orbán Viktor és kormánya (a marionett bábok) egyre súlytalanabb keménykedésére. Inkább gondolj a családodra, a szeretteidre, az ő jelenükre és jövőjükre egyaránt. Gondolj gyermekeid, szeretteid szeretetére, mely (jó esetben) még ebben a súlyos időszakban is körbevesz, megnyugtat, feltölt. Az ő mosolygós arcuk látványa bizonyára benned is félreállítja rossz gondolatokat és tudsz, mert tudnod kell a karácsonyra, a szeretetre, a jóra összpontosítani. Így hát karácsonyra fel kedves olvasóm, mert jobb, mint tarkóra tett kézzel a jeges betonon feküdni az már biztos. Sok, nagyon sok, rengeteg szeretetet kívánok! És békés, boldog ünnepet! Remélem segíthettem.

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG

Hello kedves olvasó!

Ha a korosztályom vagy, akkor átérzed az alant olvasható gondolatokat, ha előttem születtél, akkor némi nosztalgiával a Kádár-éra iránt talán egy kicsit másképpen gondolod, ha pedig utánam, akkor az írás első részének tényeit már a történelemkönyvekből fogod megismerni, míg a post második része a jelened. De akárhogy is: -ha itt élsz a Magyar Köztársaság területén, szinte biztosan egyetértesz velem abban, hogy valami elmúlni látszik így év végén, vagy a kormányciklus közepéhez közel, ahogy tetszik.

Ám, ha egy másik ország polgára vagy (és a blog belső statisztikai rendszere szerint, mint e blog olvasói, szerencsére vagytok jó pár százan ilyenek széles e világon) akkor engedd meg, hogy megmagyarázzam mi történik napjainkban valamint, hogy leírjam: -én mit érzek most, e történések kapcsán.

A Magyar Népköztársaságban születtem. A Kádár János által ekkor már több évtizede (meg)vezetett ország -a hetvenes évek elején- a rá jellemző puha diktatúra éveit élte. Ugyan egypárt rendszer volt, és a még létező Szovjetunió "szárnyai alatt" éltük mindennapjainkat, ám ekkor már nem nagyon lehetett kivégzésekről, bebörtönzésekről hallani. A legvidámabb barakk-ként is jellemzett ország a Varsói Szerződés katonáival időnként gyakorlatozott, a vasfüggöny létező zárként tartotta bent a polgárokat. Csak úgy nem utazhattál, mint ahogy csak úgy nem is beszélhettél, ha jót akartál magadnak. De ebbe beleszületve nem volt olyan furcsa. Úgy különösen nem, hogy kisgyermekkorunk óta hazudtak nekünk. A forradalmat  például ellenforradalomnak neveztük és bűnös volt mindenki benne, aki nem a kommunista oldalon harcolt. Mint azóta tudjuk: - a szabadságunkért!

Azért a szabadságért, melyért úgy 1848-1849-ben, mint 1956-ban ezrek haltak meg. Azért a szabadságért, mely 1989-ben, egy vértelen forradalommal végre bekövetkezhetett. Vagyis: -NEM HALTAK HIÁBA! Vagyis nem ontották oly sokan a vérüket értelmetlenül, mert 1989-ben megszűnt a Magyar Népköztársaság, hogy átvehesse a helyét egy új államforma, a Magyar Köztársaság. Az a Magyar Köztársaság, amelyben jelenleg is élünk. Még emlékszem arra az eufóriára, mely belengte azt az évet! Vadonatúj napilapok és magazinok ontották a híreket! Valódi szólásszabadság, valódi érdekegyeztetés és igazi demokrácia volt kialakulóban! Az addig hatalmon lévő MSZMP (kommunisták ide, vagy oda) egy sor jó döntést hozott annak érdekében, hogy a lakosság érdekei, testi épsége és élete ne kerüljön, ne kerülhessen veszélybe, majd végül csendesen félreállt. 

A harmadik köztársaság első szabad választása elsöprő győzelmet hozott az ellenzék számára. Bár azóta az akkor választásokat nyerő MDF a kisgazdákkal és a szociáldemokratákkal együtt eltűnt a politika színpadáról, és sok kis párt a közelébe sem került, mégis elmondható az időszakról, hogy a dolgok (a gazdaság aktuális állapotától függetlenül) demokratikus mederben zajlottak. A sokszor említett fékek és ellensúlyok: -az Alkotmánybíróság, az ombudsman intézménye, a szabad sajtó, a Köztársasági Elnök személye, a független ügyészség és bíróság, a viszonylag konstruktív parlamenten belüli és kívüli ellenzék, mind mind garanciát jelentett arra, hogy egyetlen párt, vagy az éppen hatalmon lévő, úgynevezett "politikai elit" ne szálljon, ne szállhasson el magától.

Aztán elérkezett a már sokszor említett előző nyolc év. Az MSZP kétszer egymás után nyert. Először az első Fidesz kormánytól vette át a hatalmat, majd saját magát "váltotta le", pedig a Fidesz vezetői meg voltak győződve győzelmükről. A szavazatok újraszámlálásának szükségessége is felmerült. Egy Orbán Viktorról íródott igen jó dokumentumkönyv szerint szegény miniszterelnökünk nagyon nehezen viselte, hogy parkolópályára állították, azt meg talán ennél is nehezebben, hogy újabb négy évre ellenzékbe került. 

Az államadósság eközben megduplázódott. A legmagasabb szinteken kivirágzott a korrupció, az MSZP-SZDSZ koalíció kettétört. Mindeközben a Fidesz úgy megsértődött mint egy durcás kisgyerek. (Kinek elvették a játékát - ugye.) A legnagyobb ellenzéki párt a szocialisták második kormányalakításával egy időben megkezdte legújabb kampányát, amely ezután négy évig tartott. Az MSZP ezután már nem hozhatott egyetlen olyan döntést sem, melyre az ellenzék azt  mondta volna, hogy jó.

E folyamatra a koronát, Gyurcsány Ferenc híres/hírhedt "Öszödi beszéde" tette fel. A jól időzített kiszivárogtatás, (melynek "elkövetői" azóta is ismeretlenek) némi szélsőjobboldali durva reakcióval az utcára vitte az embereket. A lángoló királyi tv, a majd' fél évig tartó utcai zavargások, az égő Budapest látványa könnyedén befolyásolhatta a szavazópolgárt. Miután a Fidesz az eseményekkel egy időben, és azokat követően minden fórumon hazugsággal vádolta a kormányt, az utolsó évben a parlamenti ülésekről rendre kivonult. Sokat nem dolgoztak akkoriban, az biztos. Hacsak nem a kampányukon, mert az gőzerővel folyt.

Ilyen előzmények után aztán ismét elérkezett a választások ideje és másfél évvel ezelőtt elsöprő, 2/3-os győzelmet aratott a Fidesz. Számomra már első körben erősen megkérdőjelezhető volt, hogy akkor végül kinek is állt érdekében az Öszödi beszéd nyilvánosságra hozatala, vagy hogy ki, kik gerjesztették a 2006-os események sodrát, fizetett rosszalkodóikat az utcára küldve, akik aztán romboltak, gyújtogattak is derekasan. Mellékesen a szavazók alig több, mint ötven százalékának kétharmada, az bizony nem kétharmad, csak hát ilyen a magyar: -a megkeseredett, megcsömörlött választó Pató Pál úri hozzáállása megtette hatását, a szavazni is hajlandó emberek kétharmadot hoztak a Fidesznek. 

És ismét eljutottunk napjainkba: -bár úgy tűnik, már nincsenek ellensúlyok és fékek. Egy új, óriási hazugságokkal fetisizált áldemokrácia leple mögött rekordidő alatt épült ki Orbánia_: -Orbán Viktor pártelnök, miniszterelnök új országa.  Az új médiatörvény belefojtotta a szót az újságírókba. A törvény segítségével létrehozott médiahatóság éberen őrködik (és időnként még túl éber is, amikor hagyja, hogy a volt főbíró Orbánnak nem szimpi arcát kitakarják). A magánnyugdíj-pénztári befizetések államosítása csupán a kezdet volt, hiszen látható: -a kormány most a maradék pénzt is elveszi. Az Alkotmánybíróság jogosítványainak csorbítása nem volt elég, Orbán a saját embereit is beültette a főtalárosok közé, biztos, ami biztos.

A rendvédelmi dolgozók tömegmegmozdulásai sehová sem vezettek, hiszen (bár gazdaság szempontból mindez teljesen indokolatlan, miután az összes nyugdíjas nagyjából egyetlen százalékáról van szó)  a demagóg ellenségkép összegyúrása után ráuszította szavazói utálatát azokra a hétköznapi hősökre, akik (ennek ellenére) ma is minden nap megvédenek bennünket tűztől, balesettől, rablástól, hogy olyan szerzett jogot vegyen el, visszamenőleges jogalkotással (erre az egész világon nincs és nem is lehet példa), mely jog minden kétséget kizáró módon megilleti őket.

Az ombudsman intézményrendszere megszűnt. Pont úgy, ahogy megszűnt az érdekegyeztető tanács, vagy a létrejött új sztrájktörvény és a bevezetésre váró kötelező kamarai tagság olyan mértékben nyirbálja majd meg a szakszervezetek jogosítványait, hogy végül súlytalan érdekvédelmi szervezetekké silányítva azokat, eltűnjenek az új orbáni demokrácia színpadának már semmit sem jelentő deszkáiról.

Ha viszont mindez nem elég, az új TÁKOLMÁNY lehetővé teszi majd a maradék sarkalatos törvény diktatórikus átalakítását is Orbán király szája íze szerint. Hatályba lépésével a jövőben jogilag már semmi sem lesz antidemokratikus, vagy éppen alkotmányellenes! Az így kialakított intézményrendszer, vagyis maga az állam pedig bedarál majd mindent, és mindenkit, aki nem úgy ugrál, ahogy a Fidesz füttyent. A kokik, sallerok és dakota közmondások országában a Kerényi-féle rémképek művészi alkotásokká nőnek.

Mondjuk van némi pozitív hozománya is mindennek, hiszen a Parlamenten kívül ellenzék időközben oly mértékben erősödött meg, hogy ha időben összeáll és katonai fegyelemmel szervezi önmagát, úgy képes lehet -mondjuk éppen a Szolidaritás- elsöpörni azt a mocskot, amelyet ma demokráciának hívnak. Ám erre -úgy látom- még várnunk kell.

Addig viszont: -létrejött, létrejön Magyarország. Egy nagyon szép elnevezésű, de NEM LÉTEZŐ ország! Egy ország, amely nem tagja az Európai Uniónak, amelynek nincs egyetlen törvénye, rendelete, önkormányzati rendszere s, ha szigorúan vesszük még saját valutája, pénze sincs.

Magyarország egy fantazmagória. Egy hihetetlen agyszülemény, melyet annak vezetője saját magának álmodott meg. Ám a hatalom egy demokráciában szolgálat és nem önkény, de mi egy szuper-expressz sebességével száguldunk ez utóbbi felé. Úgy vélem, hogy a Magyar Köztársaság demokratikus eszméivel összeegyeztethetetlen folyamatok tanúiként mindannyiunk kutya kötelessége, hogy felemeljük szavunkat a saját szabadságunk  érdekében. Kutya kötelességünk, tiszteletet adva ezáltal '48 és '56 hőseinek, akik nem Magyarországért, hanem a Magyar Köztársaságért vesztették el az életüket. Kutya kötelességünk -kinek így, kinek úgy- hogy hallassa a hangját. Ha kell írj blogot, ha kell lépj a Szolidaritás sorai közé! Ha kell tüntess, sztrájkolj, írj újságcikket, rajzolj transzparenst, csinálj bármit, de ne hagyd, hogy néhány, a hatalom mámorától megrészegült őrült azt tegyen, azt tehessen veled, amit akar.

Mert ha Magyarország, (vagy esetleg hívjuk -ismét- Magyar Királyságnak?) a diktátor nagy-nagy álma végleg megvalósul, akkor abban az országban én egyáltalán nem akarok élni. Éljen a valódi demokrácia, éljen hazám, a Magyar Köztársaság! Mielőtt eltűnik minden, ami számodra a szabadságot jelenti, mielőtt végül majd az olyan blogok is megszűnnek, mint például ez. Remélem segíthettem!

230. NAPIJÓ

2011. december 13. Kedd

Az asszonyka (az áldott állapota kapcsán) mostanra túlesett jó pár

orvosi vizsgálaton.

Ezen vizsgálatok eredményeit a szülész

és a védőnő is egyöntetűen nagyon jónak értékelte!

(A feleségem szerint ez már gyanús, de hát ő így viccel.

Szerintem viszont ez igen-igen jó.)

NÉZETTSÉG VS. KÉPZETTSÉG!

Hello kedves olvasó!

A sokat mondó cím ezúttal magáért beszél. Míg a Magyar Televízió egyes csatornája a mára eléggé elcsépelt köztévé kifejezés alatt futva igyekszik egyre nagyobb nézettségre szert tenni, addig a kereskedelmi csatornák (úgy értem, hogy a két legnagyobb) valósággal fürdik benne. Nem mondom, hogy nincsenek jó műsorok az említett televíziókban, de.

De kissé érdekes a helyzet manapság. Vegyük sorjában az érveket és ellenérveket. Először is a magyar egy. A Magyar Televízió 1-es csatornája, ha tetszik, ha nem: -egyre jobb. Ott fut a Huszonnégy, rövidesen saját gyártású napi sorozattal jön elő, de rengeteg kulturális, ismeretterjesztő, vallási műsor, természetfilm és szórakoztató anyag. Mint a legújabb kvízműsoruk a Maradj talpon, vagy a Magyarországot ismertető (és közben végre értelmes, okos, celebnek igazán nem nevezhető hírességeket felvonultató) új műsoruk. Egészen komolyan mondom, hogy lassan-lassan érdemes lesz egyre többször oda kapcsolni, ha igazán ki akar kapcsolódni az ember.

Persze a közszolgálati tévé kénytelen a törvényi kötelezettségeinek is eleget tenni, így műsoridejének jelentős részét (a műsoridő százalékos arányait) nem maga találja ki és/vagy ossza be, ezért sok olyan műsornak kell futnia viszonylag hosszabb műsoridővel és nagyjából a főműsoridőben, amely műsorok nem éppen a nagy nézettségükről híresek. Ugyanakkor, ha nem vagy rest késő este odakapcsolni, akkor csodálatos beszélgetések (és így csodálatos életszemléletek és tanulságok) részese lehetsz a Zárórában, vagy objektív elemzéseket hallhatsz az Este című társadalompolitikai műsorban. Egyszóval megértetik a világ menetét, kulturális éhségedet csillapítják, a vallásodnak megfelelő lelki támaszt nyújtanak, és szórakoztatnak is, ha kell. Mondjuk lehet szidni a régi filmeket, de néha olyan jó belepillantani a saját, vagy éppen apáink, nagyapáink múltjába.

Egy erős kanyarral azonban rá kell fordulnom a célegyenes felé vezető útra. A tematikus csatornák nagyjából reklámmentes (vagy inkább reklámszegény), ám filmekkel, ismeretterjesztéssel teli világába most nem hajtanék be. A jól mazsolázható (nézettségben a morzsákon osztozó) csatornák léte a választék bővítése szempontjából mindenképpen dicséretes, hiszen természetesen mindenki azt néz, amit akar és nem kötelező a nagy kereskedelmi tévéket nézni. Ám az említett két nagy egyszerűen megkerülhetetlen, hiszen a nézettségi adatokat tekintve az ország nagyobbik része főműsoridőben úgy tapad a képernyőre, mintha muszáj lenne.

A TV2 többnyire mellényúlt az utóbbi pár évben úgy a realitykkel, mint a kvíz, vagy tehetségkutató műsorokkal. Viszont jók a hír-és háttérműsorai, illetve többnyire nem ad túl rossz filmeket. Mondjuk a bulvármagazinon és a saját gyártású sorozaton lenne mit javítani, de ez csupán ízlés dolga, biztosan sokan nézik azokat jelentősebb változtatások nélkül is.

Nemrégiben egy komolyabb médiaeseményen közszolgálat és a kertévék prominensei vitáztak. E vitában a magyar egy intendáns azt találta mondani, hogy a kertévék (a mocsokkal, melyet rázúdítanak a televíziónézőkre) rossz irányba formálják a közízlést. Mire a kereskedelmis emberke azt találta mondani, hogy nem formálják, hanem kiszolgálják azt.

Nyilván komoly kutatások előzik meg egy-egy műsor elkészítését és adásba kerülését, így lehet benne valami, ám ha e mondat igaz, akkor az engem komolyan elszomorít. Mert, ha a közízlés valóban azt kívánja, hogy egy tévé ismeretlen emberek nyúzásával, véres, balesetekkel és bűnesetekkel teli híradókkal, "b" "c", vagy "w" kategóriás filmekkel, bugyuta bulvármagazinokkal (melyekben már az is hír, ha egy Dukai Regina, vagy VV Veronika  szintű hölgy fingik egyet), vagy Kiszel Tündékkel, őrült lantművészekkel -Benkő Dánielre gondoltam- vagy ostoba cigánygyerekekkel szórakoztasson akkor nagy a baj.

Ugyanis idáig el is kellett jutni. Nyilván e televíziók a semmiből jöttek, onnan építkeztek kis hazánkban. Ez, valamint az a húsz év körüli múlt, mellyel rendelkeznek, megtévesztő lehet, mert e cégek mögött a pénzt nagy mennyiségben ám csendben csorgató globális háttér bizony nem kiszolgálni, hanem etetni és ezáltal irányítani akar bennünket. Így (és ez mindkét televízió esetében elmondható, hogy) a mai közízlést végül mégis a nagy kereskedelmi csatornák alakították úgy, hogy lassan, de biztosan végül minden szar eladható legyen. Ezért aztán az említett húsz év alatt felnőtt nagyjából két új generáció számára már-már természetes ez szint. 

Ráadásul -és éppen ezért- az emberek tökéletes elbutítása ma már nem cél, hanem maga a végeredmény. Hiszen az ilyenformán kialakított IGEN: KIALAKÍTOTT! közízlést nyilván roppant könnyű kiszolgálni. A jól bevált (és valószínűleg igen olcsó) szappanopera kategóriák tömkelege, melyben mindenkinek legalább három neve van, ahol mindenki magában beszél és többnyire ordítozik ha máshoz, melyben mindenki rokona a másiknak és úgy vak, hogy nem is tud róla, szóval hihetetlen fos. Aztán ott vannak a hírműsorok. Csak a legkevesebb politika, ne dühítsük az amúgy is dühös népet, nehogy elkapcsoljon. Persze  politikai állásfoglalás sincs, nehogy az aktuálpolitika -magyarán: az éppen hatalmon lévő kormány- seggbe rúgja szuper média-hatóságán keresztül az adott tévét. Így kritikai szemlélet sincs, hiszen ez valószínűleg (pont az előbbi megfontolásokból) abszolút tilos. 

Magyarán e tévék adni semmit nem adnak, viszont elvesznek. Elveszik a gondolkodás szabadságát, elveszik a lehetőséget a kultúra, az igazi érzelmek, az értelem elől. A valóságshowkkal, egyfajta nyilvános pszichológiai kísérletekkel szögezik a képernyők elé a népet, valami hipnotikus erővel. Balesetek, gyilkosságok, kiválasztások, nevetséges box-gálák, és még nevetségesebb párbajok. Ez kell ma a népnek. Az kell, hogy idegenek (akiket a szavazataikkal csúnyán szopathatnak) szórakoztassák a népet. A szerkesztőket pedig nem érdekli a képzettség, csupán a nézettség.

Nem vagyok egy összeesküvés-elmélet gyártó, de észrevettem, hogy vannak még, akiknek ez  a kialakult helyzet szintén jó. Mármint, hogy a kellően buta nép tovább hülyül. Amikor az ember a fent említett két "nagy" saját gyártású műsorait nézi, láthat sok reklámot is. Ez alapján aztán vagy vásárol később valamit, vagy nem. De, ha megszűröd az információt, akkor rájöhetsz: -a műsor készítőinek biztonságáról valaki (e reklámok szerint) mindig gondoskodik. Az előző nyolc évben erre az In-Kal Seurity volt hivatott. Mostanában viszont a Mon-Da Kft. 

Ebből hosszútávú következtetéseket persze sokan nem vonnak le. De azért az elgondolkodtató, hogy a Mon-Da Kft. annak a Civil Biztonsági Szolgálatnak a tulajdona, melyet a jelenlegi belügyminiszter, azaz Pintér Sándor úr épített fel az elmúlt nyolc évben. Mit lehet tudni? "Kormányközeli biztonsági cég választásából még soha nem volt baj" -gondolhatták a kertévé elég aljas tulajdonosai, amikor aláírták a szerződést. Remélem segíthettem.

LEHETŐSÉGEK ÉS KORLÁTOK (Akiket a szolgálati nyugdíj megvonása érint.)

Hello kedves olvasó!

Ezt itt nem én írom, hanem a Magyar Helsinki Bizottság, figyelj.

A szolgálati nyugdíj nem könyöradomány!

Együtt fordul az Alkotmánybírósághoz hat fegyveres és rendvédelmi szakszervezet és a Magyar Helsinki Bizottság a szolgálati nyugdíj megvonása miatt.

A Magyar Helsinki Bizottság több ponton is aggályosnak tartja a parlament által november 28-án megszavazott szolgálati nyugdíjakra vonatkozó törvénymódosítást, mely 2012 januárjától lehetővé teszi 42 ezer ember nyugdíjának megvonását. A nyugdíj helyébe lépő szolgálati járandóság diszkriminatív módon segéllyé fokozza le a szolgálati nyugdíjat és csökkenti az évtizedek óta járó ellátás mértékét. A nyugdíjkassza egyensúlyát az új törvény a jogállamiságot, a tulajdonjogot és a diszkrimináció tilalmát sértő módon kívánja javítani, ami alkotmányellenes. Ezért a Magyar Helsinki Bizottság hat szakszervezettel közösen az Alkotmánybírsághoz fordul és jogi segítséget nyújt, hogy az érintettek az Emberi Jogok Európai Bíróságánál jogorvoslattal élhessenek.

Tóth Balázs, a Helsinki Bizottság jogásza a törvénymódosítás kapcsán kifejtette, hogy a szolgálati nyugdíj (pl. tűzoltók, rendőrök, katonák, börtönőrök nyugdíja) nem állami könyöradomány vagy szociális segély, hanem négy évtizede hatályban lévő törvényi szabályozás alapján szerzett jog, melyet jogállamban visszamenőleg nem lehet megvonni. A parlament által elfogadott törvénymódosítás sérti a jogállamiságot, a tulajdonhoz való jogot és a diszkrimináció tilalmát, ezért a Helsinki Bizottság és a több tízezer egyenruhást tömörítő hat hivatásos szakszervezet az Alkotmánybírósághoz fordul.

A nyugdíjmegvonás a fentieken kívül ellentétes az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatával is, ezért várhatóan több ezren fordulnak jogorvoslatért a strasbourgi bírósághoz.

A Helsinki Bizottság szerint a szolgálati nyugdíj megvonása diszkriminatív módon kívánja a nyugdíjrendszer egyensúlyát biztosítani, a több millió nyugdíjas közül a törvény kifejezetten a 42 ezer szolgálati nyugdíjast érinti hátrányosan. A módosítás szerzett jogot is sért, mert a szolgálati idővel és a törvény által előírt járulékfizetéssel kiérdemelt nyugdíjat szolgálati járandósággá, egyfajta szociális ellátássá fokozza le, mely a nyugdíjjal ellentétben könnyebben megvonható és annak összege bármikor lecsökkenthető. A szolgálati nyugdíj kedvezményes feltételei emellett sok esetben indokoltak is, hiszen a hivatásosok – mindenki mással ellentétben – feladataikat életük és testi épségük veszélyeztetése árán is kötelesek ellátni, szolgálaton kívül is kifogástalan életvitelt kell tanúsítaniuk, és bele kell egyezniük, hogy bármikor ellenőrizhetik szolgálaton kívüli magatartásukat, valamint családtagjaikat is.

A szolgálati nyugdíj megvonását a kormányzat a nyugdíjrendszer egyensúlyának megteremtésével indokolja, mely elfogadható közérdek, azonban az alapjogok korlátozása nélkül is megvalósítható. Erre vonatkozóan a Helsinki Bizottság szakértői tanulmányt is csatol beadványához.

THE REAL WORLD No. 5. (A Való Világ 5.) II. rész

Hello kedves olvasó!

Biztosan te is úgy izgulsz mint én, hiszen éppen most zajlik a párbaj, ahol VV Vera és VV Annamária küzdenek a bennmaradásért. Én már halálosan szétizgultam magam. Persze vagy nem olvastál még tőlem sok mindent, vagy nem ismersz, ha ezt komolyan veszed. Ugyanis az izgalom halvány jelei sem jelentkeztek rajtam, ám az egész ország szeme láttára zajló pszichológiai vizsgálat alanyai most is úgy ordítoznak a televízió képernyőjén (egy korábbi vita bejátszása zajlott az imént), hogy az mégis kivált belőlem némi érzelmet: -ez pedig a düh.

Valahol (talán egy közösségi oldalon) olvastam egy kommentelő tollából, hogy nem biztos, hogy az átlagos nézőnek erre van szüksége. Mármint arra, hogy egy nehéz napból hazatérve a mára szinte egyetlen szórakozási lehetőségként megmaradt tv-t bekapcsolva, annak képernyőjén idióta emberek lásson, akik önmagukat is megalázó helyzetbe hozó silány és kisstílű vitákba sodródva, idióta módon ordítozzanak egymással. 

Az nagyon nagy pillanat volt,
amikor ez a piros izé arconverte
ezt a hülye kurvát

A Magyar Televízió intendánsa szerint a csatorna (az RTL Klub) húszszavas szókinccsel rendelkező emberekből farag "sztárokat". Vagy legalább is celebeket mindenképpen. A néhai Boncz Géza író, humorista szerint: "A valóságshowk ismeretlen senkikből csinálnak ismert senkiket." - és ez zajlik most is a televízióban (több televízióban egyszerre, bár az Összeseküvők című műsorról az égvilágon semmit nem tudok. Ám ez -szerintem- jó.)

Egy a mai napon a Heves megyei Hírlap vasárnapi számában olvasott komoly riportban Csernus Imrét is megkérdezték a műfajról. Szerinte az ilyen jellegű show-k a frusztrált, fáradt néha sikertelen embereket arra ösztönzik, hogy nézzék e műsorokat, mert az ott lezajló vitákban szenvedő emberek nyomora a műsor idejére lekötik, így feledtetik velük a  saját bajukat. Ilyenformán a reality persze szórakoztat, így a nézettsége magas. De tényleg erre van szükség? Én legalább is erősen kétlem.

A kritikus bevezető után viszont szeretném ott folytatni, ahol legutóbb abbahagytam. Ez pedig nem volt más, mint a show-ban szereplő személyek személyiségének kutatása. És a múlt alkalommal nem beszéltem még a VV Fecoról.

VV Feco. Az érzéseit nem mindig őszintén felvállaló egyszerű cigánygyerek ott van a szeren, már a mi a bennmaradást illeti. Valamit tudhat a szakmunkásbizonyítvánnyal (is) rendelkező srác, hiszen a bennlakók egyike sem hívta még ki, nem akart vele párbajozni. A srác még szerethető is lenne, ha nem lenne meg benne (az a jól ismert és jellemző) sunyiság, amellyel ugyan ész nélkül, mégis ösztönösen fordul arra, amerre a szél fúj. Ezen felül sokmindent maga sem tesz. Párszor megütközött a pszichopatával (VV Attila), amihez ugyan kellhetett némi bátorság is talán, de jobban a saját érdek felismerésének képessége. VV Feco ösztönösen tudja, hogy mikor kell a többi lakót amúgy rendszeresen terrorizálni próbáló idiótának beszólni ahhoz, hogy azzal a saját népszerűségének használjon. Ez persze nyilván kevés lesz a győzelemhez, de már az is nagy szó, hogy bekerült a srác, hiszen oly régóta nem fut már a Győzike show, hogy éppen ideje volt képbe hozni egy másik tudatlan cigányt.

VV Seherezádé. Szép magyar név az már biztos. A varrott cicis szőke szintén nem az eszéről híres. Ez különösen akkor látszik, amikor az énekhangjával próbál operálni. Merthogy az egyáltalán nincs neki, ám ő ennek ellenére rendszeresen vonít a műsorban. Az ének viszont annyira nem megy neki, mint annak  a nyomorult VV Annamáriának a tánc.

Nagy kerek fej, szép mosoly, apró (szigort sugárzó) száj, nagy buta szemek. Ennyi és nem több. El is gondolkodtam rajta, hogy egy ilyen tucatnő, plázaszépség mit keres a műsorban, de a kérdésben a válasz benne is van: -kell egy ilyen tucatdarab minden ilyen műsorba. Kell egy olyan lány, akit Sebestyén Balázs gátlástalanul kiröhöghet, vagy akibe Lilu bármikor belefojthatja a szót. Élő adásban.

(Be is vezényli időnként még az önmagát legkeményebbnek tartó pszicho-Attilát is pillanatok alatt a többdiplomás műsorvezetőnő, ezért lehet az, hogy egy ilyen Seherezádé-félét Lilu öt másodperc alatt olt le, vagy megesz vacsorára, ha úgy tetszik.) Ne is értem, hogyan vezethet ilyen műsort. De ha már buta szőke, ne feldkezzünk el VV Kingáról sem!

Feco és Che
(amúgy valami Cristofel nevű kubai-szerű)

Nos VV Kinga sem egyszerű eset. Az elkényeztetett, ám ennek ellenére -vagy éppen ezért- súlyos önértékelési zavarokkal küszködő szintén szőke (ám a formás Seherezádéval ellentétben vastag combú és iszonyatosan nagy seggű) lány, ez a Kinga, na ez tud még kiborítani. A Hisztériázási Egyetem nyávogás szakát summa cum laude végzett nagyorrú szépség azt sem tudja hol van. El tudom képzelni, hogy ő valóban a full kényelem unalmas, szürke hétköznapjai elől menekült a villába. Abból a számára már súlyosan ingerszegény világból, ahol megvolt mindene amit a száján kiejtett, de neki több kellett, így bevonult a castingra, ahol láttak benne valamit és betolták a többi eszetlen közé. Az már csak a véletlenen és persze apuci rokoni-és üzleti körén múlott, hogy a villába is bejutott ez a hatalmas ésszel ugyancsak meg (nem) áldott sokadik idióta.

Igazi agysebész nem?

A válogatást lebonyolítók most sem végeztek rossz munkát. Sikerült összeválogatniuk ismét tizenvalahány kretént. Olyan -egyébként sok szempontból tényleg nem mindennapi- embereket, akik értelmi képességeik, alacsony érzelmi intelligenciájuk, mocskos szájuk miatt a beszavazás eufóriájának már a másnapján képesek voltak ordítva összugrani egymással, hogy nyomorukon jól szórakozzék a tisztelt nagyérdemű. Okosan elhelyeztek köztük azért egy-két értelmes, becsületes embert is, hogy a kontraszt még élesebb legyen. És még az is meglehet, hogy volt, akit kihagytam a felsorolásból, de szerintem a nézők, a szereplők, vagy akár a jelen írás szempontjából is teljesen mindegy, hogy beszélek-e a maradékról, vagy sem, annyira érdektelen emberekről van szó. Remélem segíthettem.

229. NAPIJÓ

2011. december 4. Vasárnap

Egy baráti meghívásnak eleget téve önfeledten szórakozni.

(Bowlingozni úgy, hogy közöd nincs az egészhez, pusztán a játék kedvéért.

Na meg a gyerekekért, akik még nálunk is jobban élvezték.

Régóta nem érzetem magam ilyen jól. Köszi Andris!)

ORBÁNIA (Avagy hihetünk-e Orbán Viktornak?)

Hello kedves olvasó!

Már megint sikerült kinéznem otthon az ablakon. Mint korábban már írtam, ilyenkor mindig hihetetlenül "jó" gondolataim támadnak (az idézőjel azért, mert kétlem, hogy minősíthetném önmagamat), vagy olyan kérdések merülnek fel bennem, amelyek korábban nem. Úgy látszik, hogy egy egyébként elfoglalt embernek nem rossz, ha időnként elmereng (vagy bambul, ha úgy tetszik).

Nos egy ilyen alkalommal egy kérdés merült fel bennem: -Szabad-e hinnünk Orbán Viktornak? Hinnünk egy olyan miniszterelnöknek, aki volt már korábban kormányon (akkoriban még számottevő ellenzékkel maga mellett, vagy a háta mögött). Aki, az első kormánya idején talán még idealistaként, (ma már) a történelemkönyvek szereplőjeként, nagyon jó szónokként és talán igaz (vagy kevésbé hazug) politikai környezetben igaz, (vagy kevésbé hazug) miniszterelnökként irányította az országot.

Ma már ez nincs teljesen így. Ma Magyarországon nem élünk jobban, mint másfél éve, és a jövőbe (így az év végén a közeli jövőbe, vagyis 2012-be) úgy tekinthetünk, hogy már most biztosak lehetünk benne: -az elkövetkezendő év rosszabb (ne adj Isten: -sokkal rosszabb) lesz mint az idei volt. Ma Magyarországon nem pattog a politikus a választó kérésére, csak szónokok szava, a miniszterelnök és a kormánya úgy általában (legyen szó a magyar, vagy az európai közvélekedésről, kritikáról), na meg az ostor a hátunkon, de az rendesen.

Gondolj csak a baleseti adóra, amit ugye megszavaztak. A korengedményes nyugdíjak elvételére (ami a közhiedelemmel ellentétben nem csak a rendvédelemben, hanem a balett táncosok kivétel, az összes korábbi korengedményes területen, így a bányászat, a vegyipar, vagy éppen a mentőzés terén is érinti a dolgozót).

Épp kerítést épít otthon

Vagy gondolj a hamburger-adóra, az ebadóra, a nyugdíjak egy részének megadóztatására, a rokkantsági nyugdíjak teljes egészének felülvizsgálatára (kollektív bűnösség), melyben a lelkes hivatalnokok már most (a törvény hatályba lépése előtt), tettek olyan intézkedéseket, melynek hatására súlyosan szívbeteg embertől vonták meg a járandóságát. (Megtörtént eset: -felfüggesztve a kifizetéseket a felülvizsgálatig. Na ennyire azért még nem kell nyalni kedves hivatalnok hölgy, vagy úr. Akár kormánytisztviselőnek tetszik lenni, akár nem.)

Szóval ebben a szép, új világban sajnos nincs meg a négy kerék. Sem a három gyerek meg a két szoba. De fogalmazhatnék úgy is, hogy szinte semmi nincs meg az ígéretekből és bár az Amerikai Egyesült Államokra mondják, hogy az az ígéret földje, kis hazánkra ma jobban illik, hiszen ígéret az volt, van gazdagon. Ám még ezzel sem lenne baj. Oké megértem: -gazdasági válság van, amit valóban nem ez a kormány (és nem is az ezt megelőző okozott), össze kell húzni a nadrágszíjat stb... stb...

És jó polgáraként a honnak hajlanék is a jó szóra. Jogkövető magatartásommal ezidáig sem okoztam gondot. Azonban jó szó az nincs. Ellenben van helyette hazudozás, fenyegetőzés, cinizmus, kokik és sallerok. Van helyette fennhéjázás, mert akinek ugye nincs semmije az annyit is ér Lázár János úr szerint.

Igen, igen úr. Úr, mert nagy urak ők most, hogy bírják a kétharmadot, bár szerintem sok kemény Fidesz-szavazó is rájött már, hogy nem ilyen lovat akartak. Látható, hogy a kétharmados többség nem vezet sehová. A kétharmados többséggel rendelkező párt abbéli örömében, hogy ilyen aránnyal nyert rögtön félni kezd. Félni hatalma elvesztésétől, hiszen tudja: -ilyen aránnyal az életben többet nem jut a parlamentbe párt ebben az országban. Így azután mindent megtesz e hatalom bebetonozása érdekében. Levált mindent és mindenkit, a magas polcokra (ahol ezt megteheti, mint a hogy az MNB-nél nem állt módjában) saját embereket ültet. Ahol nem teheti meg, ott addig támadja a vezetőt, míg az fel nem adja.
A személycserék után kétharmados törvényekhez nyúl hozzá, hiszen megteheti. Új Alkotmányt hoz létre, ami ugye fontos ahhoz, hogy az új egyéb törvények ne legyenek alkotmány-ellenesek. Az Alkotmánybíróságot ezután már könnyű szerrel alakítja át, újabb biztosítékul, hogy senki ne akadékoskodjon, mondvacsinált jogászokkal feltöltve azt. Az ombudsmani hivatalokat megszünteti és új, a költségvetését a kormánytól kapó hatósággá silányítja azt. A médiatörvény átalakításával és új médiahatóság létrehozásával felügyeli a sajtót. Új MT (A Munka Törvénykönyve), új sztárjktörvény. Az érdekegyeztető tanács megszűnik, így a munkavállalók érdekeit ezután sem törvény, sem szociális háló, se érdekegyeztetés, se sztrájkjog nem védi.
Sok-sok további intézkedés, a rendőrség lesilányítása, ha tetszik eltiprása, szakszervezeteik több ütemben történő megszüntetése, a szakszervezeti vezetők vezetőik korrumpálása, (vagy épp letartóztatása) mind egy-egy üzenet a népnek, hogy a kormány semmitől sem riad vissza, ha a hatalmáról van szó.
Demokratikus kormány? Demokratikus köztársaság? Ezek egyike sincs jelen ma Magyarországon. Az Orbán kormány szép csendesen egy új típusú, korábban sosem volt diktatúrába sodorta az országot, melyet a címben viccesen Orbániának neveztem el, ám sajnos ez nem vicc, mert ez így van. Mi mindannyian jelenleg egy "demokratikus" diktatúrában, egy ötpárti egypártrendszerben élünk!
Hihetünk-e hát Orbán Viktornak? Annak a miniszterelnöknek, aki a választási ígéreteit nemhogy nem tartotta meg, hanem minden egyes ígéretével szemben, azokkal szöges ellentétben intézkedik. Annak a miniszterelnöknek, aki félreértett magyarságból, vagy ki a fene tudja miért, naponta megy neki hazai ellenzékének, a nem általa delegált állami cégek vezetőinek, a többi pártnak, az Európai Uniónak. Annak a miniszterelnöknek, kinek kormánya bort iszik és vizet prédikál, mert a legnagyobb válság közepén szórja el marhaságokra az adófizetők pénzét, melyet egyébként is derekasan költ. Annak a miniszterelnöknek, aki szerzett jogokat vesz el, aki egyetlen tollvonással államosít magánvagyont, melyből aztán a költségvetését toldozza-foltozza. (Jövőre nem lesz újabb magánnyugdíj-pénztári vagyon, melyet elvehet.) Annak a miniszterelnöknek, kinek gazdasági minisztere a mai napon is fényezni az ország gazdasági teljesítményét történjen bármi. Bennünket, ha maga a Jóisten minősít le, minket az sem érdekel, csak hazudunk tovább. Kár, hogy saját magunknak. 
Hihetünk-e hát Orbán Viktornak? Bizony nem! És nem hihetünk Matolcsi Györgynek, Lázár Jánosnak, Szíjjártó Péternek pedig még annyira sem. De mára nem hihetünk Gyurcsány Ferencnek, vagy Vona Gábornak sem, az LMP prominenseiről már nem is beszélve, akik akkor ászok, hogy egyikük neve sem jut eszembe. Lassan, nagyon lassan teljesen értelmét veszíti a politika, így maga a politikus is, mert annak tényleg semmi értelme, hogy hozzá nem értő, ám a hatalmat igencsak szerető embereket válasszunk magunk fölé vezetőnek, hogy azok aztán elherdálják a pénzünket, adósságokat halmozzanak fel, közben hazugságokkal tömve be mindenki fejét. Mert ez a nagy büdös helyzet manapság.
Egy dakota közmondás szerint a sánta kutya legalább ugat, így védve meg a vigvamot, a falut a sápadt-arcúaktól, de a hazug embernek ki kell vágni a nyelvét. (Legalább is a dakoták szerint.)  Remélem segíthettem.

228. NAPIJÓ

2011. november 30. Szerda

Ma, egy fiatal hölgy elhagyta a tárcáját, benne igen fontos iratokkal, 100.000.-Ft. készpénzzel. Ez nem jó, sőt egyáltalán nem jó.

Kamerát néztünk vissza, keresték több helyen az ismerősei, nem lett meg.

Egy pár óra múlva azonban visszatért a töltőállomásra,

ahol dolgozom és közölte:

 -egy autóbuszjárat vezetője megtalálta a tárcát, értékekkel együtt és erről telefonon értesítette őt azzal, hogy délután majd ismét erre jár és visszaadná ha tudnak találkozni.

 Ennyi nekem mára elég is, mert tudom,

hogy még létezik becsület csodás kis országunkban.

227. NAPIJÓ

2011. november 28. Hétfő

Hölgyeim és Uraim, kedves olvasóim!

Ma ismertté vált előttem

-és így a világ előtt-

hogy a feleségem egy csöppnyi fiúgyermeket hord a szíve alatt!

Hát mi ez -annak ellenére is, hogy egy leánykát vártunk- ha nem jó!

MAGYARKÓRHÁZ

Hello kedves olvasó!

 
Ugyan még csak most lettem kész a legutolsó post-al, ám muszáj írnom, mert van Magyarországon egy jelenség, ami nem most kezdődött, ami mind a mai napig -és nagyon- rossz irányba tart. El is nevezetem ezt a leépülési folyamatot: - MAGYARKÓRHÁZ-nak.

A magyar kórház (és most ne értsd és ne számítsd ide a szuper onkológiai-vagy szívcentrumokat, vagy mondjuk az Állami Egészségügyi Központot) az az átlagos, az egyszerű köznép gyógyítását szolgáló városi, vagy megyei kórház, ahol -megítélésem szerint- az ellátás már-már kritikus helyzetben van. 
Persze ismert minden polgár előtt az a súlyos pénzhiány, amellyel ma a magyar egészségügy küzd. Az a magyar egészségügy, amely súlyosan alulfinanszírozott, amelyben a dolgozók, a fizetések szégyenletesen alacsony szintje, az ápoló-és orvoshiány miatt rendkívül motiválatlanok, ahol az idealista idősödőkön és a súlyos középszeren kívül már senki nem dolgozik.

A magyar kórházak további jellemzésére persze én is elpuffogtathatnék még vagy ezer frázist, vagy leírhatnám magam is újra az unalomig ismételt problémákat, de én most más utat választottam. Úgy gondoltam, hogy a jelen helyzetet sokkal jobban jellemezné néhány, általam erősebbnek gondolt példa. 

Kezdjünk egy matekpéldával. Vegyük alapul az átlagos magyar férfit, nagyjából 270.000.-Ft. bruttó fizetéssel. A bérét ugye átlagban nagyjából olyan 36%-os elvonás terhelte. Ennek megfelelően számoljunk egy kicsit:

Az éves bére így: 3.240.000.- Ft. Ebből adóelőlegként befizetett: 1.166.400.-Ft-ot, valamint olyan 240.000.-forintnyi járulékot. Ha 'osztol-szorzol', akkor megállapíthatod, hogy ez egy 152.800.-Ft-os nettó bér környékén történik,  éves 1.406.400.-Ft elvonás mellett. Ugyan csak durván számoltam, ám ha leellenőrzöd, akkor nagyjából kijön. 

Az 1.406.400.-Ft-os összeget bátran felszorozhatod 25 évvel. (Ne számolgass, megteszem helyetted: 35.160.000.-Ft.) Harmincötmillió-százhatvanezer forint. Kellemes kis összeg, még egy átlagos kereset esetén is. Ennek kb.: az egyharmada az első körben az egészségbiztosításba megy, vagyis huszonöt év alatt 11.720.000.-Ft-ot fizetsz közvetlenül a kórházak, a kutatás, az orvosképzés (stb....) címkékkel ellátott, az alján lyukas cines vödörbe. (És az állam egyéb céljaira -egy nem kevésbé feneketlen kalapba- további: 23.440.000.-Ft-ot.) Ez azért nem kis összeg és a többség nem huszonöt évig dolgozik, hanem jóval tovább, de maradjunk ezeknél a számoknál. 

Mindez -számomra- azt jelenti, hogy bárki (úgy értem munkából, bérből fizetésből élő, adózó ember, nem pedig az a korábban általam már oly sokszor említett egymillió másik, ingyenélő fő), bármikor bevonulhat, bármilyen bajával egy bármilyen kórházba ebben a kibaszott országban azzal a reménnyel, hogy kigyógyítják belőle, adva a legjobb tudásukat, felhasználva minden rendelkezésre álló erőforrást. Én legalább is (miután a fenti számok nagyjából rám vonatkoznak és jelenleg is aktívan dolgozó, tehát adófizető polgár vagyok) joggal várnám el ennyi pénzért a kielégítő ellátást!

ÉS EL IS VÁROM! Különösen úgy, hogy egy mandulaműtéten és pár végtagtörésen kívül ezidáig sok bajom nem volt, és az ezek ellátására szánt összeg szerintem még a 100.000-300.000.-Ft-ot sem érte el. 

Ám mindezek ellenére nem látom, hogy a dolgok rendben lennének, hogy mindez így történne. Az, hogy a háziorvosodhoz beesve ott minimum hosszú órákon keresztül kell várakoznod még akkor is, ha tíz évben egyszer kell odamenned, az hogy a nagy rendelőintézetekben a helyzet konkrétan ugyanilyen az, hogy mondjuk egy terhesség esetén a háziorvos, meg a szülész egymásra mutogatnak, ha egy szaros vérvétel végrehajtásáról kell dönteni, nos mindez már-már megszokott dolog. De ért pár új impulzus, melyek okán megfogtam ismét az a rohadt tollat. Így el is érkeztem ahhoz a további két példához, amellyel a matekpéldán túl szeretném illusztrálni a helyzetet.

Apósom, az egyik gázszolgáltató aktív és megbecsült munkatársa kisebb-nagyobb gyomortáji problémákkal már évek óta orvoshoz járt. Ezek többnyire jól behatárolható terülteken kisebb, vagy nagyobb fájdalmakkal járó állapotok voltak. 
2011. augusztusának elején azonban (egy amolyan nyárzáró buli után) keményen fájni kezdett a hasa. Először betudta a sült szalonnának, ám a fájdalom igen makaccsá vált, ezért kórházunk sürgősségi ügyeletét kereste fel, hogy ellátást találjon problémájára. Akkor azonnal intenzív ellátását látták szükségesnek, ám egy teljes nap után már a belgyógyászaton kezelték, kevesebb mint két hétig, hogy aztán augusztus végén, egy szerdai napon otthonába bocsássák el.

Szeptember negyedikén délután nem volt jól. Bár inkább úgy helyes, hogy még annál is rosszabbul volt, amilyen állapotba került néhány nap alatt. Végtelenül gyönge volt, a teste vizesedett. Bár fájdalmai (vélhetőleg az orvosok által felírt morfin-tapaszoknak köszönhetően) nem voltak, mégis orvost hívtunk hozzá, aki -a betegségét, állapotát illetően- kielégítően kommunikált a beteggel, még felszívta a hatóanyagot (vízhajtót) a fecskendőjébe, ám már nem volt kinek beadni az orvosságot, mert az apósom a következő pillanatban, egyetlen hang nélkül, csendesen eltávozott közülünk. 
Szinte pillanatok alatt elvitte egy nagyon agresszív betegség, a hasnyálmirigy-rák. (Gyors lefolyású, súlyos betegségnek tűnik és az is: -súlyos. Viszont nagyjából húsz-huszonöt év alatt alakul ki. Így akin diagnosztizálják, az többnyire meg is hal.) Többek közt ezért is tény, hogy menthetetlen volt, ahogy az is tény, hogy mindezt most írom le először mert egész egyszerűen annyira megrázott az eset, hogy nem volt bátorságom írni róla, pedig egy külön postot szenteltem Sanyinak, aki ekkor mindösszesen negyvenhét éves volt.

De! És itt a de! És az baj, hogy már megint itt van! Történt e betegség rendkívül gyors lefolyása alatt néhány olyan dolog, amit egyáltalán nem értek. Ilyen az, hogy évek óta küzdött hasnyálmirigy problémákkal, ezer meg egy vérvételen, ilyen-olyan vizsgálaton esett korábban túl, mégsem találták meg nála a rákot, pedig (bár laikus vagyok és lehet, hogy ezért gondolom így) talán még kezelhető is lett volna. Ez azonban most már csak a kisebbik gond, miután a tényeken nem tudunk változtatni, mert az életbe a tudomány jelen állása szerint senki sem hozható vissza. A "...mi lett volna, ha.." címmel ellátott játékba pedig nem szabad belemenni, mert abba mindenki beleőrülne.

Viszont a végső stádium kialakulása során, a kórházban töltött utolsó néhány nap alatt olyan dolgok történtek, amelyekben még a legszarabb kórháznak is tudnia kellett volna tennie valamit. Sanyi, az apósom a kórházi tartózkodása alatt (egy alkalommal éjszaka), pizsamában, máskor meg csak egy alsónadrágban elhagyta a kórházat. Ehhez a kórteremből kell tudni kijönni először. És tökmindegy, hogy mindez hány órakor történik! Szerintem. Aztán nem árt a kórház udvarára kijutni, majd nem baj, ha a kórház kapuján is átjössz. Az osztályon ugye ügyeletes orvos és nővérek tartózkodnak elvileg. Az épület bejáratát ugyanúgy biztonsági őrség védi, ahogy a kórház kapuját. Az még szokványos lehet, ha egy beteg pizsamában az udvarra jut, hiszen sokan dohányoznak, vagy éppen ellátás céljából jönnek-mennek az épületek közt.
De azt fel nem foghatom, hogy hogyan hagyhatja egy súlyos, nagyon súlyos! beteg az osztályt úgy el, hogy azt senki észre sem veszi. Ennél már csak az nagyobb történet, hogy ugyanezt a beteget egy rendőrjárőr észleli és viszi vissza pizsamában a kórházba! Éjjel! Majd anélkül adja az osztályon át, hogy az ott dolgozók egyáltalán a távozásáról tudomást szereztek volna.

A második alkalom csak azért volt szerencsésebb mert az elindulása előtt telefonált, hogy most már ő mehet haza és megkértük, hogy maradjon ott ahol van, mert megyünk érte. Nos ekkor, alsónadrágban a kórház főbejárata közelében szedtük össze fényes nappal, az intézmény területén kívül. Mindezek a halálát megelőző napokban történtek. Azért az már tényleg felfoghatatlan, hogy egy haldokló és ezért rendkívül kiszolgáltatott helyzetben és állapotban lévő emberrel ezt megtehetik, ez megtörténhet. Rendkívül szomorú!

Szomorú, de nem ez az egyetlen eset, ami miatt írok. Történt később (2011. novemberében) amikor szinte még fel sem ocsúdtunk az első tragédiából, hogy a feleségem anyai nagyapja beleesett egy véletlenül nyitva felejtett vízaknába. "Van ilyen" mondhatnánk, de ha azt veszed alapul, hogy szegény István bácsi egyébként egy nagydarab ember, aki rendesen összetörte magát ekkor, már nem is olyan rózsás a helyzet. Természetesen mentő -és le a kalappal az általuk foganatosított eljárások miatt-, majd szintén egy közeli -ezúttal másik- kórház.

Itt csípőtájékon megröntgenezték a beteget (aki egyébként a hasát és a lábát is fájlalta), majd ahogy van, retkes melegítőben fektették azzal, hogy a csípőtájéki törésével (fájdalom ide, vagy oda) rövidesen majd mozognia kell. Nyilván ez a megszokott protokoll és ezzel nincs is semmi baj. 
A baj az, hogy a világos színű melegítőn lassan, de biztosan átvérzett egy, a combon lévő seb, ám ez nagyon akkor és ott nem érdekelt senkit. Pedig több érdekes következtetésre is okot adhatott volna. Az egyik ilyen, hogy ahol vér van, ott biztosan van seb is, és ha seb van, akkor a mögötte lévő szövetek és csont talán megsérült.

Ehhez képest (bár a szóban forgó úr panaszkodott hasi és lábfájdalmakra), nem történt semmi. Szegény Pista bácsi csak feküdt és feküdt több napon át, ráadásul még a szociális problémáit is részben, vagy egészben egyedül oldotta meg. Hiszen járkálni kell ugye. Végül aztán a panasz az őt tisztán tartó és etető rokonokon keresztül, nagy nehézségek árán eljutott a főorvoshoz, aki egy hasi ultrahangos vizsgálat, valamint további röntgenvizsgálat útján állapította meg, hogy a hasi szövetek épek, ám a combcsont az bizony szilánkosra tört!

Na erre varrjál gombot kedves olvasóm. Ha nem a környezetemben történik mindez, valószínűleg el sem hiszem, hogy valakit parkolópályára tesznek napokon át, mozgásra késztetik, miközben egyetlen centimétert sem lett volna szabad mennie! Úgy, hogy nem diagnosztizálnak egy súlyos sérülést, egy a hatvanadik évét már jócskán betöltött, más, komoly betegségekkel is küzdő betegen, akinél valószínűleg percek is számítanak, nemhogy négy nap és közben az alapvizsgálatok eredményei alapján az állapotához képest ellentétesen kezelik! 

Azóta persze több konzílium is volt, így felmerült egy esetleges miskolci, vagy budapesti műtét lehetősége is, ám -nyilván a hiba, az eltelt idő nagysága és a felelősség lepasszolása okán- sehol nem vállalták a korrekciót. Így e beteg, mozgásában abszolút korlátozva, húzatott lábbal (amikor vasakat szúrnak a combodba és egy hét kilogrammos súllyal próbálják a helyére húzni az elmozdult combcsontot), feküdt az adott kórházban még hónapokon át -majd lesz valami, még nem tudjuk alapon-, pedig az időben felállított helyes diagnózis esetén fele ennyi időt sem kellett volna ott tartózkodnia.

Szóval a MAGYARKÓRHÁZ-ban a haldokló az utcán bóklászhat, a csont-töröttnek pedig sétálnia kell. Tisztára mint egy őrültekről szóló film forgatókönyvében, vagy mint a bibliában. Ám miután csodák még mindig nincsenek, de az eseteket minősíteni kell, így marad a nemtörődömség, a felelőtlenség, a feladat félvállról vétele, amit nem magyaráz  meg, és nem is magyarázhat meg semmilyen pénz, vagy emberhiány, rossz gazdaságpolitika bármi. Hiszen ezek az emberek is (ahogy a fenti matekpélda mutatja) fizettek mindezért. Nem keveset és egy életen át, ám ehhez képest manapság mintha csak meghalni járnánk a kórházba, ami annyira azért nem olyan jó. Remélem segíthettem.