2015. december 31., csütörtök

ÉVÉRTÉKELŐ

Hello kedves Olvasóm!

Én az Úr 2015. esztendeje, december havának 31. napján döntöttem úgy, hogy értékelem az ABSZURDISZTÁNI KÖZTÁRSASÁG elmúlt évét. Miután mindenki, aki egész évben hallatta a hangját ebben az országban és január, február tájékán ezt fogja tenni úgy döntöttem, hogy megelőzöm őket, így az én véleményem lesz az első az elmúlt, ....... a 2015-ös évről. 
Természetesen nem is én lennék, ha nem tennék bele egy kis csavart, ezért az értékelést egy előre megírt (az engem 'nem úgy' figyelőknek kihangsúlyozom:) FIKTÍV beszéd formájában teszem. A Te tiszted pedig az Kedves Olvasóm, hogy kiderítsd: - vajon kinek a szemszögéből értékeltem Abszurdisztán 2015-ös történéseit? Jó szórakozást hozzá!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim, Magyarok! (khmmm.......öööö....izé....) Abszurdisztánok!

Engedjétek meg nekem (hát persze, hogy tegeződünk az uram-bátyám rendszerben), hogy minden álszerénység nélkül adhassam közre a gondolataimat, ................... erről a nem könnyű évről előttetek!  Idén a feladataink nagysága és száma jócskán meghaladta a tavalyi év munkáját, hiszen nemcsak a polgárok Európában példátlan jólétét és biztonságát szolgáló intézkedéseink ütköztek súlyos ellenállásba Brüsszelben, de a pártot és azon belül személyemet érő súlyos kritikák is hátráltattak volna bennünket, ........ ha hagyom. 

De nem hagytam! Hát persze, hogy nem! Hát persze, hogy én! Mert egy erős nemzetállam vezetőjeként erre egyszerűen nem volt lehetőségem. Bár csapataink mindvégig hadrendben álltak, és folyamatosan megadták a szükséges válaszokat Európa üresfejű, ultraliberális bürokratáinak kekeckedésére, mégis azt hiszem, hogy mindazok a kiemelkedő sikerek, melyeket a 2015-ös évben EGYÜTT! értünk el, nem jöhettek volna létre nélkületek. És ...... hát .... ööö..... nyilván nélkülem sem ugye.

De, hogy e rövid bevezető után végre a 2015-ös évről szóló gondolatok fősodrából is meríthessek, engedjétek meg nekem Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim, hogy -jó szokásomhoz híven- egy dakota közmondással nyissam ezt az évértékelőt:

"...A kanyon bejáratából érkező hangos zúgásról, csak egy tapasztalt indián tudja megmondani, hogy az csak a gépházból feltörő moraj-e, vagy egy szökőár hangja...."

Tisztelettel jelentem, Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim, hogy a tapasztalat, ez a tapasztalat megvan, ................ és jól kufárkodtunk e tudással 2015-ben is! 
És, bár ennek az évnek az elején sokan -szerintem közületek is- (közben a fej kicsit előrehajtva, a bal szemöldök felhúzva és szemkontaktus az első sorban ülő prominensekkel) azt hihették, ........ .hihettétek, hogy ez az ár majd elsodor bennünket, utólag kiderült, hogy nekem volt igazam és a zaj, csak a gépházban 'dohogó gépek' végletekig elhanyagolható hangja csupán. 

Most, hogy ez az év, ez a 'mértéktelenül' sikeres év (....hát kinek mi a siker ugye.... - a szerző) véget ért, mindenki nyugodtan összeadhatja fejben, hogy meddig jutott, (....ki mennyit gyűjtött a számlájára....- a szerző) mit ért el, hogy együtt mit értünk el! (És most ismét -szinte vádlón- a hallgatóság első soraiban helyet foglaló pénzemberekre néz.
Mert ami a ti sikeretek, az egyben az ország sikere is, hiszen nekünk ettől az évtől az égvilágon senki nem mondhatja meg - Brüsszelből sem -, hogy mi a mi dolgunk! Ahogy azt sem 'tőlük kellett ettől az évtől kezdve megtudnunk', hogy az onnan érkező pénzt mire költjük el. Ha mást nem is, ezt biztosan elértük. 

Én nem időrendi sorrendbe tettem mondandómat, hanem a beérkező kritikus hangvételű kérdések özönére fogok most reflektálni, rendet téve a fejekben egyszer, s mindenkorra! Miközben hadd legyek egy kicsit önkritikus is. 
Sokszor ért bennünket az a vád, ........................ (hosszú szünet, és ismét az első sor nézése) hogy egy diktatórikus rendben gondolkodva nem országot, hanem csupán hatalmat építünk. Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim, ez nem igaz! Mert nem szabad összekeverni az illiberális államot a diktatúrával, ahogy nem szabad összekeverni hatalmat a renddel! 
 
Tisztelettel jelentem, és ebben a belügyminiszter, és a miniszterelnöki főtanácsadó is megerősített a napokban, hogy hazánkban végre rend van! Intézkedéseim hatására a migrációs válság ugyanúgy elkerülte az országot, mint ahogy elkerülték a terrorcselekmények is ennek köszönhetően és bárhogy ágált a liberális Európa a kerítéseink ellen, most mindannyian kerítést építenek.
Pénzügyi, jogi és fizikai kerítéseket a példánk (példám), a tanácsaink (tanácsaim) alapján. (................az már más kérdés, hogy naponta halnak meg kilencven éves idős emberek, néha egy pár cipőért, vagy egy kolbászért, de nálunk azért rend van..... - a szerző) Mondjuk az kicsit szar, hogy 2016-ban új ellenségképet kell csapataink számára gyártanunk, de meglesz, ígérem.........

És, ahogy migráns, úgy oligarcha sincs ebben az országban, állítsa bárki, bárhogy is az ellenkezőjét. És nem is volt, sohasem.......... Nincs, mert először is én azt mondtam, másodszor pedig nincs, ha én úgy akarom. 
Bár egyesek szerint én egy "...geci..." vagyok, hogy pontosan idézzem az ország egyik jelentős pénzügyi szereplőjét, - bár pontosabb, ha azt mondom, hogy már se nem szereplő, se nem jelentős -, kijelenthetem, hogy nyugodtan kösse föl mindenki más is a nadrágot, aki a jövőben hasonló módon veszti el a realitás-érzékét. (......vagyis -mint valami megvadult kutya-, esetleg nem tudná, hogy hol a helye....)
Abszurdisztán nem arról híres, hogy gazdaságának kiemelkedő szereplői az állami megrendeléseken híznának meg. Nem, mert én ezt mondom. Abszurdisztán, ez a harmincéves államtitkároktól hemzsegő ország kiemelten díjazza a kreativitást (......a seggnyalást....-a szerző), a törekvést (....a törtetést....- a szerző), a lojalitást (.....a seggnyalást...- a szerző) és a kitartást (.....a seggnyalást....- a szerző). 
Amit mi sem bizonyíthatna jobban, minthogy hemzsegnek benne a harmincéves államtitkárok ugyebár?!(A vezér itt most a miniszterelnökséget vezető fiatal, jóképű, kőgazdag miniszter mögötti második, harmadik sorban ülő, rendkívül fiatal öltötnyösökre szegezi szúrós tekintetét.) Így hát Abszurdisztán a kreativitás országa (is),........................ azt hiszem, ezt kijelenthetjük.

És, ha már kreativitás! Éles logikámmal szeretnék újabb vádakat lesöpörni az asztalról! Abszurdisztánt szokás a magát ellenzékként aposztrofáló idióták maroknyi, széthullófélben lévő laza szövetségének részéről egyenesen 'MUTYIORSZÁGNAK' is nevezni. (A vezér a kezét eközben felemeli, majd erősen gesztikulál, ajkait immár másodpercenként harminckétszer nyalja meg, hangja egyre hangosabb.)
Kérdezem én: - mi a baj azzal, hogy vissza akartuk szorítani a dohányzást, és ezt új törvényekkel meg is tettük? (Trafik csak havernak!.....- a szerző) Mi a baj a focival? (Áááááá, semmi! Az ég adta világon semmi, hiszen az már most világszínvonalú ugye? .... - a szerző) Mi a baj a stadionjaimmal? Talán nem elég tágasak, vagy szépek? Mi a baj a Lecsúti Pisztolyos Tivadar Stadionnal? A néhai jó barátom, Holnapkovecz Imre által tervezett komplexum legyen mementó! Legyen öröksége minden jóérzésű miniszterelnöknek és örökös fennállásával arra figyelmeztessen, hogy így kell egy országot a jólétbe lökni! (A focistákat, meg a stadionépítő nem oligarchákat legalábbis.....- a szerző)
Mi a baj a Pisztolyos Tivadar Stadion fűthető műfüvét melegítő holnapkoveczi stílusban épült, olcsó kazánházzal? Mi a baj a Lecsútot átszelő kisvasúttal? (Hja, hogy két állomása is van? Egymástól ötven méterre és az egyik nem is az? Kit érdekel, csak a pénz folyjon!....- a szerző) Mi a baj lecsúti polgármesterrel, Hentes Lőrinccel? Bár mindenki ilyen szépen ívelő pályát tudhatna magának, mint Lőrinc! Hát ezen dolgozunk mi Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves barátaim, Abszurdisztánok! 
Nap, nap után azon dolgozunk, azon dolgozom, hogy felemeljük, felemeljem ezt az országot abból a posványból, melyet a kommunisták hagytak ránk! Azok az emberek, akik most azzal vádolnak bennünket, amit ők tettek! Azzal hogy eláruljuk, kiárusítjuk ezt az országot bagóért! Azzal, hogy a saját gyarapodásunkat szolgálja minden intézkedésünk!
Ez nem így van! Nem így van, mert én azt mondtam (És a vezér szúrós tekintete ismét végigpásztázza a beszéd meghallgatásán megjelent 'kiválóságokat'.) .... és nem így van, mert ennyi rang és pénz nincs is, mint amennyinek az ellopásával most vádolnak bennünket. 
Erre a vádak ellenére mégiscsak hazai kezekben maradó földek (....hazai, sógori, komai, jószomszédi, fiatal földügyi államtitkári, rokoni, kezekben maradó földek, tavak, kastélyok, erdők..... - a szerző), a hazai kezekben lévő kaszinók (Bécy Vajna, talán ismerős név Abszurdisztánban.... - a szerző), a hazai kezekben lévő sportélet, a hazai kezekben lévő gázkereskedelem (Ami durva haszonnal lépteti be az országba érkező földgázt. ... - a szerző), a hazai kezekben lévő cigaretta nagykereskedelem, a jól működő ügyészség, a jól működő rendőrség, és a jól működő bíróságok a válasz! 
Mi a baj a hazai kezekbe áramló Euro-milliárdokkal! Hiszen az ország minden vád ellenére működik, és köszöni, jól van!
Jól vannak a pedagógusok, az egyetemi oktatók sőt, jól vannak az általános-és középiskolások, a főiskolások, és az egyetemisták is! Jól vannak a nyugdíjasok, jól vannak a szociális ellátásban részesülő volt rendvédelmiek: - tűzoltók, mentők, rendőrök, bányászok, vegyipari dolgozók, vasutasok, rokkantak, akik ugyanazt az ellátást kapják mint azok, akik ezen ellátásért soha az ég világon semmit az asztalra le nem tettek! Na ők aztán kifejezetten jól vannak! (Mert ez az ország olyan jól van, hogy itt még ez is lehetséges. ....- a szerző) Jól vannak az egészségügyben dolgozók, ahogy jól vannak a tűzoltók, a mentők, a rendőrök, a katonák!
Jól van az oktatás, a közbiztonság és az egészségügy! Ez utóbbi meg még annál is jobban van, mint ahogy azt elképzelni tudnátok! Sokat dolgoztunk mi mindannyian azért, hogy ez most így legyen! A 2015-ös évben, mint azt megelőzően bármikor, amikor a mi pártunknak volt szerencséje vezetni ezt az országot, megtettünk szinte minden lehetségest azért, hogy most, itt állva, nyugodt lélekkel mondhassam: - ................ ma Abszurdisztánban a tőlünk kapott lehetőségekkel élve válthassa be minden család Dagadt László és Lakatos Ákos barátaim vízióit, hogy beteljesülhessék a női princípium!, hogy ideális környezetben sokasodhassék  végre minden abszurdisztáni család!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátaim, abszurdisztánok!
(Hosszú szünet, majd újfent jelentőségteljes, szinte kihívó szemkontaktus, ezúttal a vezér beszédét rögzítő kamerába. Ki van ez találva, hiszen a soha, semmilyen kormánnyal, országgyűléssel, állammal szerződésben nem álló Bubony Árpád megtervezte ennek az évértékelőnek is minden másodpercét jól.)
Ma Abszurdisztán történelmi időkben kénytelen helyt állni! Olyan kihívásoknak kell megfelelni, amilyeneket az előző kormányok a legdurvább rémálmaikban sem vizionálhattak korábban. Tagja vagyunk az Európa Uniónak és nehéz, nagyon nehéz úgy fikázni egy szövetséget, hogy közben onnan jön az a pénz, amiből ez az ország él, de mi megtesszük ezt is! Dagadt László barátomat kifejezetten kértem erre! Ja, hogy be van kapcsolva a mikrofonom most is?
Akkor ezt most -minden ellenkező híresztelés ellenére- nem én mondtam az imént. Világos? Szóval............................................ khmmmmm ........ööö.........izé! Hajrá Abszurdisztán! Hajrá abszurdisztánok!

(A döbbent nézősereg először csak másodpercekig hallgat. A csend olyan súlyos, hogy a miniszterelnök már-már kezdi kellemetlenül érezni magát, ám a következő másodpercben -a helyzetet huszárosan megoldva- vállait egy másodpercre hetykén fel húzza, majd a fejét jobbra-balra mozgatva csábos mosolyt dob híveinek, miközben bal szemöldöke ismét a homloka közepéig szalad fel. A hívek erre persze mindent elsöprő tapssal, pozitív és hálás bekiabálásokkal, transzparens-és zászlólengetéssel reagálnak és ez az eufória legalább tizenöt percig tart, hiszen a vezér 'csak' viccelt az imént és Bubony Árpi úgy is személyesen vágatja majd ki a felvétel utolsó tíz másodpercét.)

Hát nagyjából ilyen volt ez az év a távoli, nem is létező, csak általam elképzelt Abszurdisztánban. Mondjuk a miniszterelnök ejthetett volna kicsit több szót az egészségügyről. Remélem ezúttal is segíthettem (asszem' ebben az évben utoljára írva a blogomba) és kívánok mindnyájatoknak (ha már tegeződünk ugye :) )  egy sikeresebb, boldogabb új esztendőt! 





2015. december 23., szerda

GRÉTI SZÜLETÉSÉRE!

Hello kedves olvasóm!

  Hát végre eljött az idő! Amikor ismét azt szeretném, "....hogy a világ lássa kincsemet..."!*  Ha te csak most, e sorok olvastán értesülsz e jó hírről, az sem baj, mert a legfontosabb (számomra), hogy értesülj! Az ember már csak ilyen. Vannak dolgok, melyekről mondjuk nem szeretünk beszélni és vannak olyan események, melyeket legszívesebben a Föld minden polgárának elmesélnénk! Nahát ez bizony pont egy ilyen esemény!
Történt, hogy már éppen cseperedni kezdett kisfiunk Keve, kinek világra jövetelét itt írtam meg, amikor Encike az én asszonykám, - aki egyébként a kisfiunk születésekor azt mondta, hogy most már ez így nagyon jól van (vagyis nem terveztünk még egy jövevényt) - mégis egy újabb gyermeken kezdte törni a fejét. 
Mondta így, meg mondta úgy és megvallom őszintén, jómagam nehezen álltam kötélnek lévén, nem én vagyok a környék legifjabb apukája, ám pont ez az érvem tört ketté önmagán, hiszen, ha belegondolsz: - minél tovább érvelek e gondolat mentén (ahogy megy az idő), úgy válik egyre értelmetlenebbé védekezésem, hisz egyikünk sem lesz fiatalabb. Hát belevágtunk.......................
 A kilenc hónap furcsamód oly gyorsan telt el, mintha csak néhány perc, jó esetleg néhány nap lett volna. Az Enci szólt, hogy "asszem' itt az idő", a szomszédaink egyben nagyon kedves barátaink - akik ekkor még csak a városban sem tartózkodtak -, Enikő hívószavára a családi rendezvényt is elhagyva -szinte hihetetlen- de pár perccel a telefonbeszélgetés után már kopogtattak az is ajtónkon. (Minicsoda, de tényleg, a mai napig sem értjük, hogy hogyan csinálták.) Ezután az egyik legjobb barátnő és az egyik legjobb barát már be is vették a lakást, hogy vigyázzanak az ekkor már alvó Kevére. 
 Így egyszer csak megint ott álltunk, szinte percre pontosan ugyanúgy, mint három és fél évvel ezelőtt Kevével, a kórház szülészetének "betegfelvételén" és már 'el is ragadta, be is szippantotta a rendszer' az Encót. Elő sem került sokáig......................
 Szerencsére az asszonyka másik legjobb barátnője nem sokkal később befutott, hogy aztán együtt csövezzük végig az éjszakát a 'váróban'. Volt röhögcse, beszélgetés, szelfizés amit akartok, elröppent az idő hajnali háromig, amikor is (kis fiaskó, de ez legyen a legnagyobb baj) az ismerős szülésznő, aki épp 'saját betegét' tolta az osztályra ránk kérdezett, hogy mivégre'. Csak így derült ki, hogy: 

JÁSZAI GRÉTA,
2015. december 07-én, 01:35 perckor
vált vadiúj Földlakóvá! 

 Vagyis: - megszületett! Ő és az Édesanyja is egészségesek, minden a maga sorában történt és hála Istennek most, amikor e bejegyzés készül az ilyenkor menetrend-szerűen érkező 'pocaktragédiákon' kívül nincs semmi baj.
  Mi férfiak szerintem az anyaság misztériumát soha az életben nem fogjuk tudni megérteni. Nem ismerjük a más állapotot, nem érezzük fejlődni magunkban azt az édes terhet. Nem tudjuk, hogy milyen, amikor belülről rúg bennünket meg a baba és azt meg aztán végképp nem tudjuk elképzelni, hogy a szüléssel járó fájdalom mekkora is lehet a valóságban. (Ráadásul tudom, hogy Gréta 'sokkal jobban fájt' Encikének, mint bármi a korábbi élete során.) Így ne járjon a szánk! Legyünk hálásak, amiért világra jöhettünk, és legyünk hálásak az anyának, aki vállalva e súlyos megpróbáltatásokkal is járó terhet, életet ad gyermekeinknek.
 Encike! Én nem tudom, hogy mit érzetél az elmúlt kilenc hónapban és azt még csak elképzelni sem tudom, hogy mit éreztél akkor, december hatodikán éjjel és hetedikén hajnalban! Csak halvány fogalmam van, vagy lehet a fájdalmaidról és gondolatban letérdelve ISMÉT örökre fejet hajtok előtted és az előtt, hogy egészségben kihordtad, majd életet adtál ezúttal Gréta-babának! Nagyon szépen köszönöm Drága Szerelmecském! És persze nagy-nagy hála és örök köszönet nektek is Era, Janó és Etike!

* (Shakespeare: 75. Szonett, Szabó Lőrinc fordításában)


2015. november 27., péntek

Posztapokaliptikus

Helló kedves Olvasó!

Most leírok egyet, a sok lehetséges jövőkép közül. És, hogy honnan jutott az eszembe? Igazából magam sem tudom, de ma reggel valahogy 'beleállt' a fejembe a gondolat, hogy lehetne akár így is. De ne legyen. Íme:

Nem tudjuk, hogy mikor kezdődött. Nagyon már azt sem, hogy hogyan, de legendák szólnak egy orosz vadászbombázó lelövéséről Szíria felett, talán 2015. novemberében történt? Már nem emlékszem pontosan, pedig tanultuk általános iskolában.
A töri órán a tanárunk úgy mesélte (kénytelen volt, hiszen könyveink nem voltak), hogy amikor a törökök (mint utólag kiderült hibás döntést hozva) szír légtérben lerobbantották az égről a Szu24-est -ráadásul az egyik pilótát még, ha közvetve is, de megölték ezzel-  mindenki az akkori orosz elnök, Vlagyimir Putyin szavaira várt. 
Az elnök nem sokáig volt csendben. Hamar kijelentette, nem gondolná, hogy katonai válaszlépésen kellene törnie a fejét, de.........
A legenda szerint akkoriban komoly belpolitikai érdekek mentén a török elnök, a saját hatalmának megszilárdításáért, egy 'sokhadszínteres' játszmát játszva próbálta összeugrasztani az akkoriban újra kétpólusúvá vált világot. 
A törökökkel szövetséges NATO még a gép lelövése napján összeült, hogy tanácskozzon egy nagyot, de sajnos ennél tovább (ahogy korábban a Krím félsziget orosz annektálása, vagy az orosz-ukrán viszony elmérgesedése idején), úgy a vadászbombázó lelövésekor sem vezetett az égvilágon sehová. A kényelmes nyugat kényelmes (ám főleg politikus) tábornokainak nem fülőtt a foguk állás foglalni.
Ez viszont oda vezetett, hogy nem figyeltek kellőképp Putyinra. Aki a legtöbbször mást tett, mint amit mondott, így aztán szép csendesen elsöpörte először az Iszlám Államot (ne kellemetlenkedjenek ott neki), utána a kurd hadsereget. (Meg az összes ilyen-olyan ellenálló csoportot.)
Európában persze senkit sem érdekelt, hogy az oroszok által visszaállított szír, iraki, afgán határokon belül hetek alatt épült ki az orosz közigazgatás, csak akkor kaptak észbe, amikor elkezdett felfelé kúszni a kőolaj, majd később a földgáz ára. A NATO csak tanácskozott és tanácskozott rendületlenül.
Az igazi baj akkor kezdődött, amikor lehengerlő légi támogatás mellett másfél millió orosz deszantos lépte át a török határt Szíria felől. Nem volt megállás. A NATO ilyenformán belekényszerült egy válaszcsapásba, ami végül egy egész Európára kiterjedő háborúvá szélesedett ki, néhány hét alatt.
De ez már -és a többi- csak történelem, hiszen mindez közel száz évvel ezelőtt történt. Most, 2115. november 27-én, délelőtt 08:40-kor legalább annyira hiábavaló ezen merengeni, mint a magyaroknak Trianonon 2015-ben. 
Most sokkal fontosabb dolgok kötnek le. Először is jó lenne tudni, hogy az iskola épületének romjai alatt húzódó pincéhez vezető alagutat tegnap berobbantották-e a Betyársereg fundamentalistái. Mert, ha igen (hetente előfordul), akkor a gyerekek ma nem mennek suliba, hiszen a felszínen nem közlekedhetnek, a romokat eltakarítani meg olykor több napig is eltart.
Ja, hogy miért nem lehet? Egyszerű. A szervkereskedők mesterlövészei szinte mindenkit lepuffantanak, aki kimerészkedik az utcára. Mentőautót is csak azért látsz, mert a lövészek többnyire -érthető okból- csak megsebesítik az áldozataikat, majd a mentőikkel elszállítják. De soha nem kórházba. És hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tesznek kivételt. De, kivételt tesznek, ugyanis a gyermekeket előszeretettel puffantják le, hiszen a gyermekek szervei kiemelten keresettek. Ja, és nem lövi le a mentősöket sem. Nyilván.
Aztán, ha jó az alagút és a kölkök már suliban vannak, akkor el kell indulnom, más alagutakon valami élelemért. Én a városból kivezető északi alagutat szoktam választani, ahol alagútdíjat szerencsére csak visszafelé, a sikeres vadászat után, a vadhús egy részének leadásával kell fizetni. 
Azután még a 'piacra' is ki kell mennem, ami az egykori polgármesteri hivatal romjai alatt lévő hatalmas pincerendszerben van most (havonta kell megváltoztatni a helyét az öngyilkos merénylők miatt), hogy a hús egy részéért ruhát, lisztet, cukrot, kávét, meg dohányt vegyek. És nem ártana egy kis házi pálinka sem, mert már nincs otthon semmilyen sebellátó folyadékunk. Lámpaolajat azt a múlt hónapban vettem. Szóval holnapután bevásárlok, ................. már, ha túlélem a vadászatot.
Ennyit a szép új jövőnkről, remélem segíthettem.

2015. november 20., péntek

A kibaszott nagyképűség! Az!

Hello kedves olvasó!

Ezúttal -elvonatkoztatva a világban tapasztaltaktól- egy hazai jelenségre szeretném felhívni a figyelmedet. Mint azt sokan tudjátok, áldásos pénzkereső tevékenységem nem más, mint egy vidéki benzinkút pultja, ott álldogálok naphosszat, hogy a szegény emberek pénzét elvegyem.
Teszem is ezt nagy szorgalommal, hisz -mint oly sok mindent ezen a világon- úgy az üzemanyagot sem adják ingyen. Nálunk meg annyi van, hogyha egy kis pénzt hozol, még adunk is belőle. Amennyit csak akarsz!

Ilyen minőségemben viszont rengeteg alkalmam nyílik arra, hogy megfigyeljem az embereket. Nem könnyű velük bánni, de hát már megszoktam, hiszen (ha nem is ezen a poszton) de korábban is pont ugyanezt csináltam: - vagyis emberekkel foglalkoztam.
Emberekkel, akikre rendületlenül vigyorogni kell, ha azt szeretnéd, hogy a jövő héten is idejöjjenek tankolni. Ez a kereskedelem egyik, ha nem a legérdekesebb ága, miután itt aztán mindenféle népség megfordul.

Ide, a hatalmas Hummerével ugyanúgy betér a milliárdos, mint a kispénzű nyugdíjas a huszonkét éves, tizenötezer forintot érő, lámpa nélküli Suzuki Alto-jával, (száz és a halál közt) miután mindketten egyet akarnak: - benzint. Vagy gázolajat a dízel autókba ugye.

De nem csak az anyagi helyzetükben különbözőek. Más-más korúak, neműek, bőrszínűek, vallásúak, más-más kultúrkörből érkeznek hozzám (bár néhány 'kultúrkört' még csak nem is neveznék annak). Van, aki szándékosan aláz(-na, ha hagynám), már annyira gazdag és van ugyanebből az anyagi helyzettel rendelkezőből egészen normálisan viselkedő egyed is.

És hogyne lenne a bunkó, akinek minden szar, meg soha nem mér (nyilván!) rendesen a kútoszlop (ez a helyzet például független az anyagi helyzettől), meg van például a teljesen normális is, aki mondjuk tud köszönni, elköszönni meg még jattot is ad (borravalót, ha valaki így ismeri). Ha nem is sokat.

De, ami az emberek jelentős többségén jellemzően felfedezhető, az nem más, mint a képmutatás! Mintha Magyarországon mindenki szeretne egy kicsit többnek látszani, mint ami. Néhány -kifejezetten jó- példát is mondanék erre:
Van egy visszatérő vásárlónk. Ő a Mercedes gyár vadiúj ML típusával büszkélkedhet. (Sokmilliós városi terepjáró-fos, - a szerző.) Mindig elegáns, a cipője fényes, az öltönynadrágja és az inge vasalt, de valahogy soha nem sikerül neki a tankolása összegét a hat-hétszáz forint fölé 'belőni'.
Van egy másik. Az ő autója egy csillogó Jaguar XType (vagy mi a franc). Egy időben rendszeres vásárlónk volt. Minden alkalommal, amikor üzemanyagot vásárolt, előadott valamilyen sztorit. "....Viszem a műhelybe és nem akarom, hogy sok legyen benne...", ".....Fogyasztást mérek. ...", "......Habalahabalahabala...." - és ilyen szinte egyáltalán át nem látható indokokkal tankolt a Jaguarba 978.-Ftorintért, és hasonlóan kimagasló összegekért. 
A pénzt persze vagányan egy fényes csíptetőből vette elő és láthatóan igyekezett a nála lévő néhány ezer forintot a fém eszközbe mindig úgy elhelyezni, hogy az minél többnek tűnjön.

Persze ő is a jól öltözöttek kategóriáját gyarapította már, ha az jól öltözöttségnek számít, hogy valaki ötvenegynéhány éves fejjel (nyilván valami newlife, vagy kapuzárás előtti pánik projektbe kezdett éppen) tizenhat éves fiúnak öltözik.

Ami ezekben az emberekben szintén közös, az az, hogy nemcsak a jó minőségű ruhák mutatják meg mindenki másnak (mutatják a faszt), hogy ők honnan is jöttek, hanem a (férfiak esetében) viszonylag sok, jól látható aranyékszer is, amelyeket rendületlenül viseltek. Gyűrűk, karláncok, esetenként kutyaláncnak is beillő nyakláncok olyan szemekkel, hogy azokból (látszólag) egy is elég lenne a teljes államadósság felszámolására.

Ezekről a láncokról azért nem árt tudni azt is, hogy ezek úgynevezett fújt ékszerek, vagyis az adott ékszer láncszemei hártyavékony lemezből kialakított, üreges, külső felületén arannyal 'felfüstölt', a tömörség látszatát keltő, a valódi (tömör) arany értékének töredékéért beszerezhető bóvli szarok, bár némi értéket (ha mást nem, hát az ötvös munkájának árát) azért nyilván képviselnek. 
Hozzáteszem, ha ezek az ékszerek tömör aranyból készültek volna, akkor valószínűleg a gazdájuk reggelente az ágyból sem tudna kimászni. Vagy azért, mert nem bír a súllyal, vagy azért mert éjjel megfulladt.

Történt éppen ma, hogy betért hozzám egy ilyenforma aranyláncot (jól látható módon) viselő nyomorult, aki amúgy egy Audi A8-al jelent meg nálam, hogy kifizesse a tankolását. Mind az ötszázhuszonkettő forintot!

Szóval én ezt nem értem. Hogy minek ez a rongyrázás? Hogy minek ez a kibaszott arcoskodás? Hogy ki hiszi el egy-egy ilyen külsőség alapján, hogy az az ember pont az, mint amit mutat? Vagy csak én tudom, hogy kurvára nem az? Vagy csak nekem tűnik fel, aki a zsebükbe is belátok időnként?


Mert itt aztán tényleg szart sem ér a fux, meg a nagykocsi ugyebár. Szóval én ezt nem értem és már nem is akarom megérteni. Remélem ezúttal is segíthettem.

2015. november 14., szombat

Ne légy az Iszlám Állam katonája!

Hello kedves olvasó!



Bizonyára már te is értesültél a 2015. november 13-án, pénteken az esti, éjszakai órákban véghez vitt párizsi terrorcselekmények történéseiről. 

Ha nem, -miután ez a blog nem egy hírportál- ezért röviden csak annyit, hogy nyolc fegyveres és bombákkal felszerelt öngyilkos merénylő, Párizs több kerületében, a francia - német barátságos mérkőzés stadionja előtt, egy metál koncert nézőterén, különböző kerületek nagy forgalmú helyein, kávéházak teraszán, az ott tartózkodókat felrobbantva, rájuk válogatás nélkül lövöldözve, egyszerre mintegy százötven embert megöltek, és még többeket megsebesítettek. Sokak állapota válságos. A terrorcselekményt végrehajtók (melynek elkövetését az Iszlám Állam vállalta magára) mostanra mindannyian halottak maguk is. 

A sajtó és természetesen az internet is felrobbant a hírek hallatán. Biztonságpolitikai szakértők, a terrorelhárítás, a titkosszolgálatok emberei, vezető politikusok nyilatkozataitól hangos az éter. 

Én viszont találtam egy csendesen megbúvó rövid kis cikket, amely egy logikai csavarral mindent tökéletesen új, pengeéles és a lehető legjobb megvilágításba helyez. Kommentár nélkül és szó szerint (szerkesztve) idézném itt, a blogomban:

".....Menjünk szépen sorjában: miért történnek a terrortámadások? Mi ezeknek a célja?
Nyilván a félelem-és gyűlöletkeltés. Az, hogy ember embernek a farkasa legyen és folyamatos feszültségben éljünk. Mindenki, aki ezt támogatja, ezt gerjeszti, az Iszlám Állam céljainak megfelelően cselekszik, őket támogatja, őket erősíti. 
Miért támadtak ekkora erővel Európára éppen most? 
Mert vesztésben vannak. A párizsi borzalmak előtti napon a kurd csapatok hatalmas offenzívát hajtottak végre és nagy győzelmet arattak az Iszlám Állam felett Szíriában. Elkezdték érezni a vesztüket.
Mit csinálnak a terroristák, ha vesztésre állnak?
Nagy látványos akcióval próbálják egymásnak ugrasztani az embereket! Ha most elkezded gyűlölni, kirekeszteni, támadni a muzulmánokat, a menekülteket, annak természetes következménye, hogy ők is radikalizálódni fognak. 
Magyarul:
- minél több bántalmazás, támadás, lenézés, sérelem éri a muzulmánokat, annál nagyobb a valószínűsége, hogy megkeserednek és ők is szélsőségessé válnak. És ez az Iszlám Állam célja!
EZÉRT kell megőrizned a nyugalmadat és a hidegvéred, a józan gondolkodásod! A gyűlöletet CSAK a szeretet győzheti le. Kard által vész, aki kardot ránt. (És itt kifogyott a közhelygyűjtemény, bocsánat.)
Már egy olyan komment is az Iszlám Állam malmára hajtja a vizet, amelyben minden arab, menekült vagy muzulmán kiirtását szorgalmazod. Ezen felül érzéketlen és embertelen is.
De, ha nem akarsz az Iszlám Állam magyar katonája lenni, akkor ne tégy általánosító kijelentéseket. Ne hergelj másokat. Ne szítsd tovább a tüzet!

Tenni akarsz? Állj be segítőnek, állj be katonának és harcolj, ossz élelmet, legyél -törvénytisztelő - polgárőr, vagy gárdista, vagy ami jól esik.
De KÉRLEK: - ne legyél a fűtött szobából ocsmányságokat kommentelő hangulatkeltő! ÉPÍTSÜNK! Ha már a fanatikusok ennyire rombolnak!....." (forrás: Seneca - Tudnodkell.info)


2015. november 7., szombat

A TEMETÉS

Hello kedves olvasó!

Egy a Facebookon, a Göncz Árpád temetése kapcsán, a miniszterelnök megjelenése által okozott kavarodás okán (volt-e joga megjelenni ott Orbán Viktornak?) kirobbant méltatlan vitát olvasva született gondolataimat tárnám most elétek.

Orbán Viktor ma, most egy maga által kreált és úgyszintén általa Magyarországnak elnevezett ország miniszterelnöke, közszereplő. Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság Elnöke volt, két alkalommal.
Nincs a két ember közt sem politikai, sem ideológiai, sem emberi összefüggés. Már nincs. Sajnos nincs.

Viszont (és mindettől függetlenül) e temetésen ott volt a helye. El is ment, és pontosan úgy 'lépett fel' ott, ahogy az tőle elvárható volt. Mielőtt valaki kétkedni kezdene: - hosszú ideje sem a személyével, sem az általa képviselt politikával nem értek egyet, ugyanakkor meggyőződésem, hogy a miniszterelnöknek semmilyen más választása nem volt, minthogy elmegy, és részt vesz ezen a temetésen.

Nem értek egyet azzal a véleménnyel, miszerint nem jelenhetett meg, csak mint miniszterelnök, ugyanis Göncz Árpád, aki végakaratával felülírta az állami protokollt, egész egyszerűen nem tette ezt lehetővé. Sem Orbán Viktor számára, sem a regnáló hatalom bármely képviselője számára. Ez a nagyszerű ember nem fogadta el ezt a hatalmat és még halálában is átnézett rajta.

Szerénységével és intelligenciájával kizárta annak a lehetőségét, hogy a hatalom emberei egy állami temetést mint eszközt használjanak fel céljaikra. Így nem mondhatott hazug beszédet a Köztársaság Elnökének koporsója felett az elnök, a miniszterelnök, a legfőbb ügyész, vagy az országgyűlés elnöke. Sem.
Orbán Viktor így nem mint miniszterelnök, hanem CSAK mint egy közismert személy, mint egy közszereplő jelenhetett meg e helyen. És ez ugyanúgy történt meg az összes mostani 'közjogi méltóság' esetében is.
E rendkívüli helyzetet eredményező döntés, Göncz Árpád rendkívül intelligens és egyben utolsó olyan döntése volt, amely, ha csak egy órára is, de a temetés helyszínén létrehozta azt a demokratikus állapotot, amelyért ő egy életen át harcolt.

Elnök Úr! Köszönjük szépen!

Akik pedig (véleményüknek hangot adva, egy temetésen, Göncz Árpád temetésén Orbán Viktort gyalázva) nem tudtak e helyen a szájukra lakatot tenni, azoknak nem volt ott helyük, nem volt ott joguk megjelenni. Mindennek megvan a maga helye és ideje. Egy temetés helyszíne nagyon nem az a hely kérem.

Remélem -ha olvassák, ha szoktak időnként bármit is olvasni- ezeknek a bunkóknak is segíthettem.

2015. november 2., hétfő

HATVANEZER!

Hello kedves olvasó!

Sajnos azt a konkrét pillanatot, amikor ez megtörtént, nem sikerült elkapnom, de örömmel jelenthetem, hogy ezt is megértem (megértük) és hatvanezren lettünk. Azért ez egy kellemes szám. 

Köszönöm szépen az eddigi figyelmeteket, mind a hatvanezreteknek, remélem -bejegyzéseimmel, mind a hatvanezreteknek- ha kicsit is, de segíthettem.