Van az úgy........

Hello kedves olvasóm!

Van az úgy, hogy a kapott információ mellett nem tudsz -és van hogy NEM SZABAD- elmenni, annyira jó. Mint azt a napokban megírtam, újabban egy zárt facebook csoportban 'szoktam jönni' ÉLETKÉPEK című bejegyzésekkel (végül még kerekedik belőle akár egy minisorozat is), melyekben az idő egy-egy villanásnyi, ám annál viccesebb pillanatát zárom burokba, de pontosabb ha azt írom, hogy fogom el lepkehálóval) csak azért, hogy közreadhassam. Ám egy zárt csoport olvasóközönsége e gondolatok számára néha túl szűk helynek bizonyul, ezért adom közre itt is -szerkesztve- a rögzített pillanatot.Egy ma reggel történt és úgy általában a fejlődésről, a gazdaságról, szegénységről, ezek relativitásáról szóló beszélgetés foszlányai ezek:

Fiatal, a harmincas évei elején járó barátom, aki pár éve tulajdonol egy porfestő céget, a nulláról kezdte. Csendben építkezik, egyre több és komolyabb megrendeléssel bír, folyamatosan visszaforgat, fejleszt, új utakat, lehetőségeket keres. A cégbe ölt munka persze már most meghozta a gyümölcsét, mert -ha látványosan nem is-, de maga is gyarapszik, igaz szerényen, hiszen a vállalkozásfejlesztés rengeteg energiát, időt és pénzt emészt fel.  
Mai divatos kifejezéssel élve dinamikusan fejlődő, modern vállalkozás az övé, melyben vállalatirányítási trendek határozzák meg a folyamatokat, egy perc állásidő sincs, mindenütt rend és fegyelem honol, és melyben vadonatúj gépekkel és minőségi alapanyagokkal dolgoznak, ráadásul elfogadható árkategóriában állnak az ügyfeleik rendelkezésére, csillog-villog minden. És hogy mindezt hogyan is kell csinálni, ő is most tanulta, tanulja.

Az egyik ilyen 'útkeresés' során felvette a kapcsolatot egy régi galvanizáló céggel, akik a nyers munkadarabokon horganyozott felületet alakítanak ki. Amikor ott járt őszintén megdöbben a látottakon, hiszen az említett 'cég' -akik tulajdonképpen egy idős házaspár és néhány, már a kőműves segédmunkási beosztáshoz is túlságosan öreg és túlságosan alkoholista droid-, egy nagy, rendetlen és koszos telephelyen, ahol több volt a szemét, mint a berendezés, és ahol legalább száz éves technológiával állítanak elő negyvenéves ablakokhoz és ajtókhoz kilincseket és efféléket. ".....Jóvanakkó........" - gondolta, - "....sok dolgom ezekkel sem lesz....", majd egy néhány mondatos udvariassági beszélgetés után kedvesen bár, de otthagyta a tulajdonosokat, egy hatalmas szőkített kontyot viselő túlsminkelt fogatlan öregasszonyt és az őt koszos nadrágban fogadó, enyhén reszkető, ám annál húgyszagúbb -kissé demensnek látszó- bácsikát.

Ám nem sokkal később a sors mégis úgy hozta, hogy szüksége lett a fenti cég szolgálataira. Nem volt sürgős, így úgy gondolta elég lesz az is, ha csak felhívja a nénit, hogy időpontot egyeztessenek. Na ez volt az a pillanat, amikor DÖBBENET ÚR kihúzta maga után a kisszéket az arcára, hogy kiüljön oda. Meg is kapta a magáét:

 ".....- jól van na Sanyikám....." (a nevet persze megváltoztattam) ".......kell még három nap, hogy hazaérjünk Dubai-ból és akkó' tudok magával beszélni kedveském. ....."

Sanyi ezután még a telefont is elfelejtette letenni, csak bután bámulta a kijelzőt és közben ezt gondolta: ".....A kurva anyámat! B@zdmeg' ezek ott csapatnak Dubai-ban, nekem meg annyi pénzem sincs, hogy elmenjek a bót' előtt. Hát ahhoz is hitelt kellett felvennem, hogy Pestről Piliscsabára eljussak......"

Khmmmm...... Sohasem szabad lebecsülni senkit. Sem ellenfelet, sem leendő üzleti partnert, sem munkatársat, sem barátot. És igen: - olykor a látszat néha tényleg csal. Nem is akármekkorát. A történet kitalált, a kép illusztráció. Azt hiszem!? Remélem ma is segíthettem.

A cukolkám! Avagy, hogy nem ettem ma édességet.

Hello kedves Olvasóm!

 Bocs a késésért (tényleg régen jártam itt), de az új blog  (kattints és meglátod, meg a meló, meg a gyerekek, meg az asszony, meg a karácsony, meg a lófasz............ jó, jó tudom, nem kell megmagyarázni) elviszi minden időmet. Viszont mindezektől függetlenül ma szeretnék jelentkezni ezen a felületen (is) egy új írással, egy ÉLETKÉPPEL (ezen a címen futnak a hasonló bejegyzéseim egy zárt facebook csoportban), mely már a karácsony jegyében született. Csak, hogy a te hangulatodat is a megfelelő irányba terelhessem:

 A mai történet helyszíne egy benzinkút. De nem ám akármilyen, hanem A BENZINKÚT! Ahol én 'nyomom' ugye, miután az írásból annyira nem könnyű öhöm....izé.....nehéz........nos, egyáltalán nem lehet megélni, de nem is ez a lényeg. Szóval! Jön a kútra a Mammer. Cuki, bírjuk, mindig soké' tankol. Bár most kicsit visszafogottabb volt, de ez most mindegy is.
 

 Készül a számlája, kotorászik a táskában, miközben meséli, hogy kórházból jön -az emberét viszi/hozza- "...ez ilyen......" - mondja. Lóvé kiszámol, tankolás kiüt, számla a kézben, Mammer el. Vagyis mégsem, mert egy kedves(-nek szánt) mosoly kíséretében átnyújt egy szaloncukrot és így kíván boldog ünnepeket mondván, idén már nem jön.

 

Kedves gesztus. Olyan Mammeres.

 Van ebben a melóban egy ilyen szakmai kifejezés, hogyaszongyja': - "....hullámszerű forgalomnövekedés.....". Szinte csak a benzinkutakra jellemző. Nálunk is ilyen, az emberek jönnek-mennek, egyszer csak miniszünet. No' mondok' magamnak: - megeszem én a cukorkámat. Bontom is a legnagyobb békességben kifelé (dzsingülbellsz, meg minden), amikor látom ám, hogy Mammer (esetleg Papper, hogy a vércukor szint rendben legyen), a szalon' felét már benyomta.

  

 Vizuális típusként egyből láttam magam előtt a képet, ahogy ül Mammer a kórház parkolójában a hideg kocsiban (várja Pappert), mikor is kedve szottyan egy kis édességre. Szalon' elő, kibont, majd nagy kéjjel -és komoly összpontosítással, hogy a felső, már kissé sárgás fogsor ki ne pottyanjon- illeszti rá az inkriminált bolti fogakat a CUKORKÁMRA! Majd mámorral harap (csücsörít), hogy az édesség végre a szervezetébe juthasson. Ám a vércukor szintjére a Mammer is ügyel, így nem eszi meg csak a felét és bár nyilván van több is nála, a maradékot elcsomagolja.

  
 Most ne menjünk bele a magyar egészségügy kritikus állapotának taglalásába (ez most nem az a poszt), de nyilván Papperre sokat kell várni, ám egyszer csak megérkezik. Verda rottyant, vásárlás megvolt, kórház megvolt, irány a kedvenc benzinkút, tankolás és haza.
".....Ok. Visszajáró a helyén, számlát megkaptam. Jaj, majd elfelejtettem: - adok én ennek a kedves fiatalembernek egy szaloncukrot. Mindig mosolyog, amikor jövök. ...."

  Hát, valószínűleg nagyjából így történhetett, hogy b@sznád meg a kéjesen összenyalogatott és egyébként is csúnyán összenyomorgatott fél szaloncukrodat. De most tényleg? Ki tudja meddig mammogta? No persze ne ugassak én itt: -nekem semmi sejó'? Mert a jó szándék a lényeg ugye.  

  Hogy ismét egy klasszikust idézzek így, a végére (hát persze, hogy Raszjusát a Norbitból), "....Jó reggelt a f@szom!...." - ha legközelebb belépsz ide Mammer! Márpedig be fogsz! Pedig deszeretemééééééén' az édességet.